HNYK

Honvéd nyugíjas Klub - Szabadszállás

Az Emlékezés Napja - Képekben

További képek

Az Emlékezés Napja

2020. november 11.
Honvéd Nyugíjas Klub - Az Emlékezés Napja

A dicső halottak tiszteletére

 

Immár több mint 100 éve, a mai napon, november 11-én 11 órakor, az Emlékezés Napján, a világ számos részén, a poppy, vagyis a pipacs jelkép viselésével fejezik ki tiszteletüket a hazájukért harctéren elesett katonák iránt. A Pipacs Napjához kapcsolódó Nemzetközi Gyertyagyújtási Akció résztvevői pedig gyertyát vagy mécsest gyújtanak a holtak emlékére.

A tiszteletnek, a megbecsülésnek, az együtt emlékezésnek ez az alkalma egy lehetőség, hogy emlékezzünk és emlékeztessünk, hogy ezáltal a ma élő nemzedék tagjai közül minél többen érezzék sajátjuknak a csatatereken maradt déd- és ükapáik sorsát, hogy fontosnak tekintsék az emlékezetük ébrentartását!

Egy, a hadbavonult honvédek számára 1943-ban kiadott elmélkedések és imádságok könyvecskében, a következőket olvashatjuk a „HŐSEINK” cím alatt:

A hadak útján jársz. Emlékezz az itt előtted járókra! Emlékezz azokra, akik a történelem véres, nagy útján hosszú sorban állanak s életükkel, mint őrtüzek az éjszakában, világítanak, buzdítanak, erősítenek. Emlékezz a magyar vitézség, a magyar bátorság dicső hőseire. Emlékezz hős elődeinkre. Alakjuk eltűnt a múltnak ködében, de ma is hangzik, ma is életre riaszt tanításuk: Senki sem él önmagának, senki sem hal önmagának.

E mai, múltra visszatekintő eseménynek szimbolikus az időpontja, hiszen az antanthatalmak, valamint a Német Birodalom képviselői az I. világháború lezárásához vezető Compiègne-i fegyverszüneti egyezményt 1918. november 11-én írták alá. A hajnalban aláírt fegyvernyugvási egyezmény 11 órakor lépett életbe, vagyis a "tizenegyedik hónap tizenegyedik napjának tizenegyedik órájában".

De szimbolikus az esemény jelképe is, a pipacs.

A korábban nem tapasztalt méretű emberáldozattal járó Nagy Háború Belgium Flamand régiójában teljesen lepusztult, bombatölcsérek, lövészárkok szaggatta területté változtatta a csatateret, ahol szinte semmi sem maradt meg.

Azonban a pipacs - igénytelenségének köszönhetően - a kevés kivételhez tartozott.

Nem csak a háború után borította be újra a flamand mezőket, de már az elhúzódó harcok idején is megjelent, körbevéve az elesettek sírhalmait. Piros színe miatt sok katona úgy vélte, hogy a virág az elesettek véréből nőtt ki.

Ez ihlette John McCrae alezredest, hogy egy katonatársa, bajtársa temetési szertartását követően megírja A flamand mezőkön című versét, amely az első világégés egyik legtöbbet idézett költeménye. Így szól:

 

„Flandria mezején pipacsok nőnek,

Keresztjei közt egy temetőnek

Ez jelöli a mi helyünket;

s bár fenn az égen

Még bátran szól a pacsirta ének

Lenn, az ágyúdörgésben

nem hallod őket.

 

Mi vagyunk a halottak,

kik pár napja még

Éltünk, elestünk, ragyogott

ránk a naplemente,

Szerettünk, szerettek minket

s most itt a vég,

Flandria mezején.

 

Viaskodjatok Ti az ellenséggel;

Átadjuk a fáklyát elhaló kézzel;

Vigyétek Ti azt magasra tartva.

De ha hűtlenek lesztek hozzánk, mélyén a sírnak

Mi nem tudunk aludni,

bár pipacsok nyílnak

Flandria mezején.

(fordította: Nika Géza)

 

Elődeink végrehajtották az életáldozás parancsát. Legyen béke poraikra!

S ma Őrájuk, a háborúk katona áldozataira, ahogy a londoni I. világháborús emlékművön, a „Cenotaph”-on írva vagyon: „a dicső halottak”-ra emlékezünk, mikor elhelyezzük a kegyelet koszorúját és meggyújtjuk az emlékezés tizenegy mécsesét.




Vissza a hír listához