A SZEOSZ Évindító Konferencia vendégei voltak egyesületünk képviselői!
Az 5., évindító konferenciáját Kecskeméten tartotta a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége 2026.01.31-02.01-én az Aranyhomok Szállodában. A szövetség és az Ötpróba sorozatot szervező Nagy Sportágválasztó Kft. erős összefonódásban van, így az „ötpróbások” javaslatára meghívást és bemutatkozási lehetőséget kapott a Honvéd Nyugdíjas Klub Strázsa Túraegyesülete is, melyet Varga Péter és Asbóth György képviselt, hogy előadóként, és résztvevőként megoszthassák tapasztalataikat a kétnapos esemény résztvevőivel.
Az első napon az ünnepélyes megnyitó után beszédet mondott, Révész Máriusz Aktív Magyarországért felelős államtitkár, Dr Salacz László Bács-Kiskun vármegye I. számú választókerület országgyűlési képviselője, Szemereiné Dr Pataki Klaudia Kecskemét polgármestere.
A protokolláris események után elkezdődött a valódi munka, Antal Ferenc a SZEOSZ új elnöke, bemutatta az elnökséget, és az irodában dolgozó felelős személyeket.
Megtudtuk Dr Vidonyi Dánieltől az Aktív Magyarország operatív igazgatójától, hogy milyen konkrét előnyökkel jár a tagság, és miben tudják támogatni a tagegyesületeket.
A Neumann János Egyetem rektora Dr. habil Fülöp Tamás szabadidő sportban a generációk közötti kialakuló kapcsolatokról, annak jótékony hatásairól beszélt.
Hódossy Attila az Auróra Produkciós Iroda tulajdonosa a fényképezőgépek megfelelő használatára és a fotók pozitív- negatív hatásaira hívta fel a figyelmet.
Délután Petényi Mirkó György az Aktív Magyarországért Feleős Központ igazgatója, az aktív kommunikációkról beszélt.
Gorda Zsolt a KÖBE biztosító innovációs és termékfejlesztési igazgatója ismertette a rendezvény felelősségbiztosítási ajánlatokat.
Az erdei rendezvényszervezésekről, erdei etikáról, törvényekről Tarjányi Lili a KEFAG Zrt. PR vezetője beszélt.
A Best Ever Kft ügyvezetője György Bence a szabadidősport események hatékony kommunikációjára hívta fel a figyelmet.
A napi program végén megtudtuk a Hírös Sport Nonprofit Kft sportszakami vezetőjétől Jánosi Istvántól, hogy Kecskeméten milyen sportolási lehetőségek, milyen épített sportlétesítmények vannak.
Az esti vacsora előtt még egy kis séta várt a résztvevőkre, előszőr megcsodáltuk a felújított polgármesteri hivatal dísztermét, majd a hivatalban kialakított látogatói központot, ahol nem csak az interaktív látvány lenyűgöző, de a séta közben a termeket barack és rózsa illat lengi be.
A tárlat végén tovább indultunk, egy titkos helyszínre, amely a Kodály Zoltán Zeneiskola volt. Itt fogadott bennünket az iskola igazgatója, és Juhász Ágnes zenetanár, a Violin Maraton futóverseny alapítója, főszervezője.
Színvonalas orgona, zongora és hegedűkoncerttel kápráztatták el a jelenlevőket, majd az iskola igazgatója mesélte el, hogy névadójuk mennyire szerette az aktív sportos életet, a zenetudományokon kívül.
A vasárnapi nap egy közös kocogással indult, majd reggeli után megkezdődött a SZEOSZ saját szervezésű szabadidősport sorozatai első helyezettjeinek kitüntetése, akik elmesélték, hogy sikerült
összehozniuk eredményeiket.
A folytatásban az Élmény és szabadidősport program pályázottjainak bemutatkozása következett,
Szűcs György az Esztergomi Küllőszaggatók Kerékpár Egyesület elnöke, a HNYK-t Asbóth György
a Strázsa Túra Egyesület tagja képviselte. Az OCR akadálysportot, Sisak Zsófia Fighters’Run versenyigazgatója mutatta be.
És a program utolsó előadójától Blaskó Mihálytól nem csak azt tudtuk meg, hogy nem csak csodálatos futópálya van Monorierdőn, de a Spartathlont oda-vissza is lehet teljesíteni, amely így 490km, és hogy milyen Peruban 290km-es ultrát futni.
Nagyon köszönjük a részvétel lehetőségét, sok szakmailag fontos információval, új emberi kapcsolatokkal bővültünk.
Asbóth György
|