MN 7038 (145. önálló harckocsi ezred)

Az ezred jogelődje a 16. Harckocsi Rohamlöveg Zászlóalj a nagy hadseregfejlesztés jegyében, a jugoszláv veszély elhárítására 1950. november 1-jén alakult meg Pécsen. 1951. november 1-jétől Szabadszállás helyőrségbe települt. Fedőszáma a megalakulástól kezdve MN 2248 volt. Az 5. Lövész Hadosztály, Kecskemét és a 3. Lövész Hadtest Parancsnokság, Kecskemét alárendeltségébe tartozott. Az alakulat akkoriban nagyon kevés lóvontatású tüzérségi esz­közzel és gépjárművel rendelkezett. 1953. október 15-től a harckocsi-rohamlöveg zászlóaljból harckocsi-rohamlöveg ezred szerveződött, mely 1954. november 14-ig létezett.

1954. november 15-én a rohamlövegezred bázisán megalapult a 16. Közepes Harckocsi Ezred. Állományába T-34-es harckocsik tartoztak. Harckocsik ekkor kerültek először az akkor még sárban álló telephelyre. A forradalom után az ezredet 1957. április 30-án felszá­molták. Parancsnoka Szabó Imre alezredes volt.

A 145. harckocsiezred 1958. szeptember 1-jén alakult meg Szabadszállás helyőrségben, MN 5260 fedőszámmal. Alakító parancsnoka Szabó Imre alezredes volt. Felettes szerve a 8. Gépkocsizó Lövész Hadosztály Parancsnokság (MN 3010, Békéscsaba), Parancsnoka Oláh István ezredes volt. 1961 szeptemberétől a 8. Gépkocsizó Lövész Hadosztály felettes szerve az újonnan alakult 5. Hadsereg Parancsnokság (MN 3964, Budapest) lett. Parancs­noka Csémi Károly vezérőrnagy volt. 1959-ben az ezred 20 darab T-34 harckocsival és 1 darab harckocsivontatóval rendelkezett.

A harckocsiezred a csapatzászlaját a Dunai Vasműtől kapta 1959. február 1-jén. A harckocsiezred és a 8. Gépkocsizó Lövész Hadosztály is kiképzőalakulatokként működtek, tartalékokat képeztek a hadsereg számára. Az iskolaszázadban folyt a harckocsiparancsnokok és -vezetők képzése. A létrehozott két harckocsizászlóaljban folyt a változó állomány (a forradalom miatt korábban be nem hívott) rövidített 4 hónapos kiképzése.

Amikor a 8. Gépkocsizó Lövész Hadosztály Parancsnokság 1963 nyarán Zalaegerszegre települt, 5 év működés után a 145. Harckocsi Ezred átkerült a 11. Harckocsi Hadosztály alá­rendeltségébe (MN 2284, Tata), melynek felettes szerve az 5. Hadsereg Parancsnokság (1963 őszétől MN 5232, Székesfehérvár) volt. Helyőrsége maradt Szabadszálláson, de fedőszáma 1963. július 15-tel megváltozott MN 7038-ra. Ez így maradt egészen az 1987-es átszervezésig.

1962-ben a megalakult kiképzőzászlóalj a harckocsi vezetők, -parancsnokok és az ETI- növendékjelöltek, valamint a gépkocsizó lövészezredes irányzóinak a kiképzését végezte.

A felszereltségben, harcértékben és kiképzésben minőségi változást jelentett, hogy 1964-ben új harci technikai eszközöket állítottak rendszerbe. Az ezredet az elsők között (a 25. Harckocsi Ezred mellett) T-55 harckocsikkal látták el A harckocsik száma 46-ról 59-re, majd 67-re változott.

1964-ben az ezred 1. harckocsizászlóalja Tahitótfalu-Szödliget térségében víz alatti átkelést hajtott végre T-55 harckocsikkal. A laktanyában és a gyakorló lőtereken folytatódott a kiképzési létesítmények építése.

1965-ben az ezredet is kijelölték a 3x8 hónapos kiképzés; rendszer bevezetésének kísér­leti feladataira. Az új rendszerre történő átállás rendkívül igénybe vette az egész személyi állományt. A kiképzési bázisrendszer kiépítettsége és állapota elmaradt az új kiképzési rendszer követelményeitől.

1965. április 4-én az ezred T-55 harckocsikkal részt vett a díszszemlén, és a nagy nyilvánosság előtt először mutatta be az új harceszközöket. 1970-ben ismét részt vett a dísz­szemlén. Ebben az évben elnyerte a KISZ KB Vándorzászlaját. Az alakulat az elsők között hajtott végre harckocsizászlóalj-szintű éles lőgyakorlatot. Ezred- és zászlóaljgyakorlatok sokaságán bizonyította képességeit. HM- és hadseregszemléken állt helyt. 1966-ban létrejött az önjáró légvédelmi üteg ZSZU-57-2 légvédelmi gépágyúkkal. Helyette 1969-ben önjáró légvédelmi tüzérüteg állt rendszerbe, négy darab ZSZU-23-4 önjáró légvédelmi gépágyúval.

1971-ben több szervezeti változás is történt. A komendánsszakasz századdá alakult, a 3. harckocsizászlóalj kiképzőzászlóalj lett, a harckocsiszázadok háromszakaszos szervezet­re tértek át. A FUG-ot PSzH-ra cserélték. A felderítőszázadnál az úszó harckocsik száma négyre emelkedett.

Az ezrednél 1973-ban miniszteri szemlét tartottak, mely megfelelő eredménnyel zárult. Az alakulat teljes személyi állományával és technikájával 1973 szeptemberében részt vett a „Vértes 73” koalíciós gyakorlaton. All. Harckocsi Hadosztály első lépcsőjében, együtt­működve egy szovjet gépesített lövészezreddel oldotta meg támadó feladatát.

1974 nyarán az ezred részére ellenőrzés céljából „Sárvíz 74” néven mozgósítással egybekötött magasabb harckészültséget rendeltek el. Ezt követően az alakulat teljes techni­kájával menetet hajtott végre a csornai harckocsilőtérre. Amíg az ezred- és zászlóaljtörzsek harcfeladatot dolgoztak ki, addig a személyi állomány ellenőrző harckocsilövészeten vett részt. A lövészet irreális körülmények között, a kalocsai 24. Harckocsi Ezredtől kapott eszközökkel folyt, és nem megfelelő értékelést kapott. Az eredménytelen lövészet miatt 3 hónapra bevezették a 111. számon elhíresült büntető parancsot, ami többek között napi 8-10 órás kiképzést, szigorú napirendet írt elő. A „Vértes 75” gyakorlaton helytállt az alakulat. 1976-ban adták át a Helyőrségi Művelődési Otthont.

Az MN 7809 1977-ben a 3. Hadtest, valamint a Páncélos és Gépjárműtechnikai Ki­képző Központ első időszakos harckocsivezetőit képezte ki (a 35. harckocsiezredtől vette át), és részt vett a „Fegyverbarátság 77” gyakorlaton. Az ezrednél hídvetőharckocsi-rajokat rendszeresítettek.

1978-ban a „Sárvíz 78” elnevezésű, mozgósítással egybekötött ezredgyakorlat kezdetén a harckészültségbe helyezés időszakában, előmelegítés közben kigyulladt a zárolt telep­helyen álló egyik harckocsi. Az ott tartózkodók gyors reagálásának köszönhetően az égő harckocsit a többi közül kivontatták, és a tüzet eloltották. A küzdőtérben lévő gyalogsági, géppuskalőszerek és kézigránátok megsemmisültek. Szerencsére a 100 mm-es gránátok nem robbantak fel. de több így is megsérült. Emberéletben nem esett kár. A harckészültségbe helyezés ideje alatt kidolgozott harcfeladatot a valóságban is végre kellett hajtani.

Ebben az időszakban a kiképzési feladatok mellett nagyarányú csapat- és bázisépítés folyt (laktanyakerítés, telephely, új, korszerű őrszoba, elektromos harcászati gyakorlótér, harckocsi-vezetési pálya, tantermi épület). Az orgoványi lőtéren egy zászlóalj befogadására alkalmas körletet építettek. Az MN 7260-nal összevont helyőrségi javítóműhelyt alakítottak ki. ennek része volt az ezred javítószázada.

Az 1. és a 2. harckocsizászlóaljak teljesen feltöltöttek voltak és kötelékkiképzést foly­tattak. A 3. harckocsizászlóalj báziskiképzés keretén belül tervezte, szervezte és végezte a harckocsivezetők, vontatóvezetők és a harckocsiparancsnokok képzését, és mozgósítás keretében került feltöltésre. Ezekben az években sok külföldi delegáció látogatta meg az alakulatot. 1979-ben az ezred részben mozgósított állománnyal ezredgyakorlat keretében vett részt a „Pajzs 79” nemzetközi gyakorlaton. 1981-ben az ezredgyakorlat megfelelő ered­ménnyel zárult. Ebben az évben a nyári kiképzési időszakot az éleslövészettel egybekötött század komplex harcászati gyakorlatok határozták meg. Az ezred meghatározó alegységei elérték az Élenjáró címet. A csapat erőssége mindvégig a kiképzés volt.

1982-ben az ezred a HM-szemlén és ennek részeként a „Duna 82” gyakorlaton szerepelt eredményesen, és elnyerte az „Élenjáró Ezred” címet és az ezzel járó zászlót. A zászlóalj törzsfőnöki FUG-ot PSzH-ra cserélték. Beindult a harckocsi-parancsnoki bázisképzés. Egy évvel később a felderítőszázadot PSzH-kal látták el. A 24. harckocsiezredtől átvették a BTR-50-PU-vezetők képzését. Erőszakos folyóátkeléssel egybekötött zászlóalj-, majd újabb ezredgyakorlaton állt helyt az alakulat. Az 1984. év tavaszán a zászlóaljak komplex harcászati gyakorlaton, majd ezredgyakorlaton vettek részt Újdörögd és Várpalota térségében. A „Mátra-IV” feladat részeként integrált fegyverzeti és technikai szolgálat jött létre. A Dunai Vasmű hathatós segítségével folytatódott a laktanyai és kiképzőobjektumok korsze­rűsítése. Fellendült a kisegítő gazdaság, melynek következtében javult a legénység ellátása.

1985 januárjában az éleslövészettel egybekötött zászlóalj komplex harcászati gyakorlat, hadosztály módszertani foglalkozás keretében, az Újdörögdi Gyakorló és Lőtéren folytató­dott. A téli viszonyok között végrehajtott feladat igazi kihívás volt a személyi állomány és a technikai eszközök számára is. 1985-ben az ezred részt vett a „Duna 85” fedőnevű koalíciós hadgyakorlaton, ahol a hadsereg hadműveleti manővercsoportjaként oldotta meg újszerű feladatát. Ugyancsak 1985-ben került sor a „Tranzit 85” nemzetközi hadgyakorlatra, ahol az ezred alegységei a Dunán és a Tiszán való átkelést mutatták be uszály- és pontonhidakon, a Tiszán épített ideiglenes vasúti hídon, valamint a harc- és gépjármüvekkel a vasúti szerel­vény nyílt pályán történő elhagyására került sor. Az újszerű gyakorlaton való helytállásért a személyi állomány számos magas szintű elismerést kapott.

1986-ban az ezred hadseregszemlén szerepelt eredményesen. A szemle keretében végre­hajtott ezredgyakorlaton a harckocsiezred találkozóharcára került sor a T-72 harckocsikkal ellátott 25. Harckocsi Ezred ellenében, ahol a T-55 harckocsik sikeresen szerepeltek. A gya­korlat a védelembe történő átmenettel és az ezred második lépcső ellenlökésével fejeződött be.

Folytatódott a laktanyai rekonstrukció. Új üzemanyag-telephely, térbeton készült, tűzi víztárolók épültek. Az ezred és dandár a kiképzési, harckészültségi feladatok mellett részt vett a népgazdasági munkákban és a katasztrófa elhárítási feladatokban (1987 januárjában a rendkívüli hideg időjárás és nagy hóesés okozta helyzet kezelésében), az árvizek elleni védekezésben és Apaj-pusztán Jancsó Miklós.”Szegénylegények” című filmjének forgatásán.

Az ezred 1987-ig a harckocsi hadosztály alárendeltjeként oldotta meg feladatát annak első vagy második lépcsőjében, vagy tartalékaként alkalmazva. A kiképzés alapalegysége a század volt.

1987. június 15-én a -Rubin" intézkedéssel a 145. Harckocsi Ezred bázisán megalakult az 5. Hadsereg közveden alárendeltségében a 145. önálló harckocsidandár. A dandár a had­sereg legnagyobb tűzerőt képviselő alakulata lett. 1987. szeptember 1-jén érte el a számára meghatározott készenlétet. A dandár 4 haidmcsizászlóaljból. két gépesített lövészzászlóaljból, egy önjáró tarackos tüzerosztálybóL, egy önjáró légvédelmi tüzérütegből mint harcoló alegy­ségekből. valamint harcbiztosító és kiszolgáló alegységekből tevődött össze. Összesen 4x31 + 2 T-55A harckocsival, ezen kívül még 40 darab lánctalpas eszközzel volt felszerelve. Az egyik gépesített lövészzászlóalj PSZH-kalímdrikrzett. a másik ideiglenesen gépkocsikkal volt ellátva. A dandár számára a szilárd kiképzés, a harckészültség fenntartása, a tüzérosz­tály rendszerbe állító éleslövészete mellett a zászlóalj szintű harckocsi- és lánctalpas-vezetői báziskiképzés jelentette a fő feladatot.

1988-ban ünnepelte az alakulat fennállásának 30. évfordulóját. A Dunai Vasmű igazgatója a „Béke” elnevezésű szobrot ajándékozta a jubiláló alakulat számára, melyet a lakótelepen állítottak fel.

1989-ben az enyhülési folyamat eredményeként, az egyoldalú fegyverzet- és csapat­csökkentés jegyében, az országban elsőként, megszüntették az önálló harckocsidandárt. Az itt szolgáló katonák szomorúan vették tudomásul ezt a tényt. Megkezdődött a hadsereg átalakítása, védelmi jellegének erősítése.

A „Bakony-III” feladat kapcsán a 31 éve fennálló patinás alakulat 1989. október 31-én megszűnt létezni. A felszámoló alakulat anyagi fegyelmére jellemző módon mindössze 70 ezer forint hiánnyal adta le a több milliárd forint értékű vagyonát. A dandár felszámo­lása után a helyőrség-parancsnoki teendőket a Páncélos és Gépjárműtechnikai Kiképző Központ parancsnoka vette át. A dandár csapatzászlaját és az „Élenjáró Ezred” zászlaját a Hadtörténeti Múzeum őrzi.

Az ország egyik magas harcértékű, jól kiképzett és felszerelt páncélosalakulatánál több száz tiszt, tiszthelyettes és polgári dolgozó szolgált. Fennállása alatt több ezer kato­nát képezett ki a katonai mesterségre, akik mindmáig büszkék az itt szerzett tudásra és a csapathagyományokra. Nem felejtjük el a katonáinkat, nem felejtjük el a harckocsiezredet, dandárt, az ott szolgálókat. Szabadszállás együtt élt a katonákkal, a katonák együtt éltek a várossal. A város sokat kapott a katonaságtól, erősödött általa.

Parancsnokok:

Farkas László őrnagy (1951-1952) (16. Rohamlöveg Zászlóalj)
Kocsis Sándor főhadnagy (1952-1953) (16. Rohamlöveg Zászlóalj)
Szabó Imre alezredes (1953-1957) (16. Rohamlöveg Ezred, 16. Harckocsi Ezred)
Szabó Imre alezredes (1958-1959) (145. Harckocsi Ezred, alapító parancsnok)
Huszár Lajos alezredes (1959-1961)
Juhász József alezredes (1961-1967)
Pálóczi Béla alezredes (1967-1975)
Annus Antal alezredes (1975-1979)
Bakos Sándor alezredes (1979-1985) 
Végh Ferenc alezredes (1985-1989)

Az anyag Végh Ferenc „Vég(h)elszámolás. A korszakváltás katonája”. Zrínyi Kiadó, Budapest, 2014. valamint a HÍM HL. MN Különgyűjtemény (Kgy.) A-II/a-27/a. Hadrendi nyilvántartó lap. HÍM HL. V/0048328/43. HÍM HL. MN 1980-1989: 993. d./1555. öe. „Jegyzőkönyv a 145. harckocsiezrednél végrehajtott miniszteri szemle tapasztalatairól.” alapján készült