A kettős évforduló egyrészt a hadtörténelem első olyan ütközetétől számítódik, ahol a harckocsit, mint harceszközt bevetették, másrészt a (mostani írásmód szerinti) Magyar Királyi Honvédség (továbbiakban: MKH) állományába a harckocsik valamint a páncélosalakulatok rendszeresítésétől datálódik

Az első világháború nyugati frontján, a franciaországi Somme folyónál vívott harcokban jelent meg - 1916. szeptember 15-én - 32 db Mark-I angol harckocsi. Bár harcászati szerepük – műszaki okok miatt - ekkor nem volt számottevő, de ez a helyzet a fejlesztés, a nagyszámban való rendszeresítés okán rövid időn belül megváltozott.

A MKH fejlesztésének fontos állomása volt 1936, amikor rendszerbe állították a Fiat-Ansaldo C.V.35 típusú kisharckocsit, továbbá az 1936. október 01-jétől érvényes hadrendben - a hét vegyesdandár állományában – gépjárműszázad fedőelnevezéssel megjelent (bár gyakorlatilag felállításra nem került) egy-egy alegység.

A 20 esztendős különbség a Nagy Háborút lezáró békeszerződés következménye, amely erősen korlátozta a magyar haderő nagyságát, fegyverzetének, harceszközeinek összetételét, mennyiségét. Az antant ellenőrző bizottság távozásával, 1928-tól megnyílt a lehetőség a mennyiségi és technikai fejlesztésre.

A Rendőr-újonc Iskola (továbbiakban: RUISK) fedése alatt állították fel – 1928-tól – a páncélgépjárműves csapatokat, amelyek fokozatosan nyílt katonai szervezetekké váltak.

*  *  *  *  *

Magyarország 1920 tavaszán 14 db német LK-II (Leichter Kampfwagen-II) könnyű harckocsit vásárolt, fegyver nélkül. Az eszközöket - a Szövetséges Katonai Ellenőrző Bizottság jelenléte miatt - szétszedve, rejtve kellett tárolni. 1927-ben volt még 5-7 használható, ezeket felfegyverzés után (1 db 7/12 M 8 mm-es géppuska), az 1931-ben állományba került 5 db olasz FIAT 3000 B könnyű harckocsival (annak eredeti 37 mm-es harckocsiágyúja helyett 1 db 7/12 M 8 mm-es géppuskával szerelve) együtt, kiképzésre használták.

 

A páncélos eszközök tömeges megjelenése, a fejlődés beindulása

1935 szeptembere és 1936 decembere közötti 150 db olasz 35 M Ansaldó kisharckocsi került Magyarországra. Ezek egy részét egy ideig még továbbra is rejtetten kellett kezelni.

Fiat-Ansaldo C.V. 35

A páncéloscsapatok személyzetének oktatása továbbra is a RUISK, valamint a Hajmáskéren és Örkénytáborban működő honvéd gépkocsizó csoport páncéljárműves osztálya irányításával folyt.

Az 1935-36-tól bekövetezett külpolitikai változások következtében számos nehézség hárult el és tette lehetővé a magyar honvédség – benne a páncéloscsapatok – fejlesztését, melynek utolsó jog akadálya Magyarország fegyverkezési egyenjogúságának 1938. augusztusi elismerésével szűnt meg.

Ez idő alatt számos megkeresés érte Magyarországot, melynek során különféle harckocsikat adtak át csapatpróbára. Közben a Weiss Manfréd gyárban folyt a V (vontató) sorozatú eszközök (V-3, V-4) fejlesztése, de ezek prototípusok maradtak csak.

 

A magyar harckocsigyártás és fejlesztés

A Toldi harckocsi

A magyar páncélosok között a Toldi volt az első, amelyet sorozatban gyártottak. A Toldi alapját Josef Vollmer harckocsikonstruktör készítette, egyrészt még Németországban az LK-II, majd a háború után a svéd Landsverk L-60 (Strv m 33) fejlesztésével.

Az 1934-re kialakult harckocsi az 1936-os bemutatóján alkalmasnak bizonyult a magyar hadvezetés számára. A MÁVAG 1938-ban megvásárolta az L-60 gyártási jogát. Az eszközt 38 M Toldi I (A-20) könnyű harckocsi néven rendszeresítették, és 80 darabot rendeltek a gyártó MÁVAG és GANZ gyáraktól. A rövid - tervezett - gyártási idő miatt a harckocsi motorokat, sebességváltókat, a futómű görgőit és az optikai eszközöket a német és a svéd üzemekben készíttették.

38 M Toldi I (A-20)

1941-ben rendelte meg a Honvédelmi Minisztérium (továbbiakban: HM) az újabb 110 db-ot, amelyek néhány változtatás után 38 M Toldi II (B-20) könnyű harckocsi néven futottak. Átalakították a géppuskát hevederesre, a Büssing motor részleges gyártási jogának megvásárlásával hazai gyártású, erősebb, megbízhatóbb motorral, torziós rugókkal szerelték a második széria járműveit.

1942 júniusára elkészült a Toldi átfegyverzett új típusa, a 38 M Toldi IIA (Toldi B40), amelybe - a nehézpuska helyébe - 40 mm-es harckocsilöveg került. A Toldi IIA harckocsi nem új harcjármű volt, hanem 80 db Toldi II átépítésével került rendszerbe.

Kilenc darab Toldi I-et átépítettek és egészségügyi felhasználásra (egészségügyi személyzet és betegek szállítására) rendszeresítettek 43M Toldi (Toldi EÜ20) néven.

38 M Toldi IIA (B40)

Készült továbbá 1-1 prototípus kötényezéssel, 38 M Toldi IIA kötényezett néven, megerősített páncélzattal Toldi III (Toldi C40) néven, továbbá egy kísérleti Toldi páncélvadász, valamint egy 44 M Buzogányvető.

 

A Nimród

Szintén 1936-ban mutatták be a svédek a Landsverk L-62 önjáró légvédelmi gépágyút, svéd megnevezéssel harckocsivadász harcjárművet. A gyártás jogát a MÁVAG és a GANZ gyárak megvették és néhány változtatás után, 1940-ben 40 M Nimród páncélvadász és légvédelmi gépágyú néven rendszeresítették. 135 db készült és került ki a csapatokhoz. Az eszköz gyenge páncélátütő képessége miatt 1942 októberétől 36/40 M Nimród páncélos gépágyú néven a továbbiakban légvédelmi célokra használták.

40 M Nimród

A Nimród tornyából hárommal több készült, azokat a Folyamőrség megrendelésére gyártották, és 1944-ben a CSOBÁNKA vontatóra, a SZEGED őrnaszádra és a SZEGED duna-tengerjáró hajóra kerültek.

 

A Turán harckocsi

1940 nyarán a Skoda gyár ajánlatot tett a T-21 közepes harckocsi gyártási jogának eladásáról, majd egy mintapéldányát egyhónapos csapatpróbának vetették alá. Bár nem volt a legmodernebb harceszköz, de több része újszerű volt: a pneumatikus kormány és fékszerkezet, valamint tengelykapcsoló. A gyors döntést követően megvásárolt utángyártási jog birtokában szeptemberben 40 M Turán közepes harckocsi néven rendszeresítették. A Turán programban a Weiss Manfréd-gyár, a győri Magyar Waggon- és Gépgyár, a MÁVAG, és a Ganz-gyár vett részt.

A sorozatgyártás előtt átfegyverezték, új tornyot kapott, oldalsó búvónyílásokkal látták el. Megnövelték a páncélvédettségét és a motorteljesítményt. Az átszerkesztett eszközből 230 db-ot rendeltek a gyártóktól 40 M Turán (Turán 40) közepes harckocsi néven.

40 M Turán

A HM már 1941-ben újabb 309 db-ot rendelt, amiből azonban csak 49 db készült el 40M Turán II (Turán 40) elnevezéssel. Lényeges változtatás a második szériánál nem történt.

A 40 mm-es harckocsiágyú nem volt elég hatásos, ezért 1941-ben egy 75 mm-es harckocsiágyúval szerelt harcjármű megtervezésére adtak megbízást, a Turán alvázra építve. Ez csak egy rövidcsövű ágyú beépítésével volt lehetséges. 1944 őszéig mintegy 180 db készült el a 41 M Turán (Turán 75 rövid csövű) nehéz harckocsiból.

41 M Turán (Turán 75) rövid csövű

1942-ben született határozat arról. hogy a harckocsi-magasabbegységek parancsnokait nagyteljesítményű rádióval felszerelt páncélozott járművekkel kell ellátni. A választás a 41 M Turán harckocsira esett, azzal, hogy a löveg helyére kerüljön a FuG típusú rádiókészülék. A repülőkkel való kapcsolattartásra német URH rádió beépítését is tervezték. Nem került föl a járműre a Csaba páncélgépkocsik jellegzetes rácsszerkezetű antennája, helyette botantennákat alkalmaztak. A rádiós harckocsi 43 M Turán (Vezér Turán) néven került rendszerbe, de csak a prototípusa készült el. A löveget imitációval helyettesítették.

43 M Turán (Vezér Turán)

A hadi tapasztalatok alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a rövid csövű Turánok páncélvédettség és támadófegyver vonatkozásában elmarad a követelményektől. 1943-ban a MÁVAG kifejlesztett egy 75 mm-es harckocsilöveget, amelyet a gyorsabb fejlesztés miatt a meglévő Turánok módosítására kívántak felhasználni. Megnövelték a torony méretét, a homlokpáncél vastagságát. Az ágyú hibái és a Weiss Manfréd-gyár sorozatos bombatámadása miatt sem az ágyú, sem a 43 M Turán (Turán 75 hosszú csövű) nehéz harckocsi sorozatgyártására nem került sor.

41 M Turán (Turán 75) hosszú csövű

A Tas harckocsi

A magyar páncélos fegyvernem korszerűsítése ideiglenes megoldása volt a Turánok átfegyverzése. 1943-ban született döntés és kapott megbízást a Weiss Manfréd-gyár egy korszerű harckocsi létrehozására. A harcjármű 44 M Tas nehéz harckocsi néven volt ismert terv.  A robosztus járműbe kettő Turán motor elhelyezését tervezték. Elhagyták a kis görgős szerkezetet és oldalanként három pár laprugóra támaszkodó közepes görgőpárt alkalmaztak a futóműben. A fő fegyverzetként egy 75 mm-es német harckocsiágyút terveztek beépíteni. Elkészült az alváz a futóművel, a beépített motorokkal és meghajtó szerkezettel. A hadi helyzet és a gyártócsarnok lebombázása miatt a Tas már prototípusként sem került gyártásra.

44 M Tas

A Zrínyi rohamlöveg

A német tapasztalatok alapján a HM 1942-ben elhatározta, hogy a magyar honvédséget önjáró tüzérséggel látják el a 40 M 105 mm-es tábori tarack és a Turán alváz összeépítésével. Elhagyták a forgótornyot, megnövelték a jármű szélességét. 1943-ban 40, 1944-ben újabb 50 db-ot, rendeltek a 40/43 M Zrínyi (Zrínyi 105) rohamtarackból. A löveget a MÁVAG szállította a harcjárművet a Weiss Manfréd gyár készítette, összesen 64-65-öt.

40/43 M Zrínyi (Zrínyi 105)

A rohamtarackot a bemutatása után gyalogsági kísérőlövegként megfelelőnek tartották (fedezékek, élőerők ellen), de a rövid cső és alacsony kezdősebességű lövedék miatt a páncélosok elleni küzdelemre új harcjármű típus kellett. Erre a célra a Turán harckocsik korszerűsítésére szánt (de még tervezés alatt lévő) 43 M 75 mm-es hosszúcsövű harckocsiágyút választották ki. A Zrínyi rohamlöveg alvázán megvastagított homlokpáncélzattal szerelték a prototípust. A kísérleti löveg problémái miatt a sorozatgyártást halasztották, majd a Diósgyőri MÁVAG anyaghiány, később a hadihelyzet miatt nem szállított, így a 44 M Zrínyi (Zrínyi 75) rohamágyú tömeggyártására nem kerülhetett sor.

44 M Zrínyi (Zrínyi 75)

 

Felhasznált irodalom:

Bonhardt – Sárhidai – Winkler A Magyar Királyi Honvédség fegyverzete

HM OTF A magyar harckocsizó fegyvernem 60 éve és a harckocsi 80 éve

Bíró – Sárhidai A Magyar Királyi Honvédség hazai gyártású páncélos harcjárművei 1914-1945