Egyesületünk 2020-ban az „Összetartozás….” rendezvénysorozat keretében látogatást tervezett a Várpalotai Trianon Múzeumba, ami egyrészt a pandémiás világjárvány kapcsán bevezetett szigorító rendszabályok, másrészt a múzeumban megkezdett és több évig húzódó felújítás miatt elmaradt. A múzeum anyagából a Nagy-Magyarország Parkban „Magyar Kálvária 1920-1921” címmel időszakos kiállítást rendeztek be, melynek szakavatott muzeológusok tárlatvezetésével történő megtekintésével tervezte Egyesületünk a 2020-as „Összetartozás…” rendezvénysorozatot lezárni, ezzel méltó módon emlékezve a száz éve történt eseményekre.

Csoportunk az MH Tartalékképző és Támogató Parancsnokságtól, valamint a Légijármű Javító Üzemtől érkezett vendégekkel kiegészülve 40 fővel érkezett Várpalotára, ahol csatlakozott volt munkatársunk Hajdú Ignác ny. alezredes és felesége Aranka is.

Királyszálláson, a Nagy-Magyarország Parkban már vártak bennünket.

A park kőhajításnyira Várpalotától, a Bakony keleti kapujában helyezkedik el. Akit megérintett a trianoni tragédia azoknak kihagyhatatlan úti cél a gondolatébresztő szabadtéri múzeum, amelynek látványos történelmi szoboregyüttesét, az első világháborút lezáró szomorú emlékű békeszerződés százegyedik évfordulóján avatták fel.

Az autóbuszt némi gonddal-bajjal leparkolva, idegenvezetővel – Holczer Gábor muzeológussal – léptünk a park megrázó tartalmú épületébe a Magyar Kálvária pavilonba, ahol három kiállítóterem várja a látogatókat. Az első az Elpusztíthatatlan nevet viseli.

„Itt jelenítettük meg azokat a magyar emlékműveket, emlékhelyeket, amelyeket eltüntettek Trianon után a megszálló hatalmak: a románok, a csehek és a szerbek” – tájékoztatta a csoportot idegenvezetőnk.

„Marosvásárhely főterén, ahogy az egyik fotón látható, állt egy Kossuth- és egy Bem-szobor, egy kicsit odébb pedig a Rákóczi-szobor, ma már egyik sincs meg. Középen Avram Iancu román hős hatalmas szobra, akinek az égvilágon semmi köze sem volt a városhoz. Mögötte pedig, ahol egykor Kossuth Lajos szobra állt, most egy gigantikus ortodox székesegyház látható.

De van, ahol nem lerombolták, hanem csak átalakították az emlékművet. Ennek eklatáns példája a kolozsvári Mátyás-szobor. Ez egy magyar szimbolikával ellátott szoboregyüttes volt. Amikor 1919-ben bejöttek a románok, levésték a magyar feliratot, és románra cserélték, aztán végül rájöttek, hogy Mátyást nem lehet teljesen kisajátítani, és a semleges megoldást választották, Mathias Rex lett a nagy magyar királyból – latinul. Vele szemben viszont felállították a dákoromán kontinuitás szimbólumát, a farkast, Romulusszal és Remusszal.

A legszomorúbb képek a vagonokat ábrázolják. Azokat a vasúti kocsikat, amelyekben 1919 nyarán és őszén a megszálló román csapatok minden mozdíthatót kivittek Budapestről és Debrecenből, vagy azokat a marhavagonokat, amelyekben 1945-ben deportálták Csehországba a szülőföldjükről elűzött dél-szlovákiai magyarokat. Akiket azokban a koncentrációs táborokban tartottak fogva, amelyekben néhány hónappal korábban a nácik a zsidókat őrizték.”

A harmadik teremben a „Trianon”-hoz kapcsolódó politikusok, katonák portréival, „múlhatatlan” tetteikkel ismerkedhettünk meg.

Visszatérve a park központját képező épületbe bekukkanthattunk az impozáns étterembe, a falakon körbe-körbe reprodukciók. Lotz Károly festményeinek másolatai örökítik meg a középkor jeles eseményeit, történelmi szereplőit. A sarokban boros palackok az állványon, mint megtudtuk, valamennyi kuriózum határon túli jeles magyar borászok produktuma.

Utunkat folytatva, az út mellett elhelyezett „Tábornok emlékmű”-höz érve Hajdú Ignác elevenítette fel annak történetét, az itt végrehajtott tüzér eszközök csapatpróbája során bekövetkezett baleset eseményeit, majd a terveknek megfelelően érkeztünk Várpalotára. Az MH Bakony Harckiképző Központban Csólig Attila alezredes (egykor ő is Szabadszálláson szolgált) fogadta a csoportot és invitált bennünket egy finom ebédre. Az étkezdében ismét egy volt szabadszállási munkatárunkkal, Ubornyákné Pásztor Szilviával találkoztunk (jelenleg az alakulat élelmezési szolgálatát vezeti) és itt néhány könnycsepp is elmorzsolásra került az emlékek felidézése során.

A finom falatok elfogyasztását követően a csoport egyik része megismerhette a Magyar Honvédség korszerű lőkiképző rendszerét az amerikai gyártmányú MILES rendszert, míg a másik része meghallgathatta Csólig alezredes úr tájékoztatóját az alakulat történetéről, jelenlegi feladatrendszeréről és a közeli jövőben megvalósuló fejlesztésekről.

A tájékoztatókat követően a 27 éve történt aknavető csőrobbanás áldozatai emlékművénél Horváth Balázs emlékezett vissza a tragédia eseményeire, majd Egyesületünk elnöke elhelyezte az emlékezés koszorúját az emlékfalnál.

Átsétálva a néhány méterre elhelyezkedő Kossuth emlékhelyhez Csólig alezredes úr szólt az alakulat névadójáról, akinek – néhány nap múlva – szeptember 19-én ünnepeljük születésnapját, majd Farkas Zoltán itt is elhelyezte Egyesületünk koszorúját.

Megköszönve a Törzsfőnök Úr tájékoztatóját és a vendégszerető fogadtatást az alakulat részéről folytattuk utunkat a felújítás alatt lévő városközponton keresztül és Thury György felújított várában egy „várkapitányi” idegenvezetéssel megismerkedtünk a középkor érintett történelmi eseményeivel, szokásaival, eszközeivel, fegyverzetével.

A „várkapitány” esetenként erőszakoltan humoros, de mindenképpen sajátos tájékoztatója után megtapasztalhattuk, milyen hangja van egy korhű puska elsütésének, majd megköszönve a tárlatvezetést elköszöntünk a Budapestről érkezett kollégáktól és kissé elfáradva, de élményekkel gazdagon indultunk vissza Szabadszállásra. Szép nap volt és nagyon jó volt találkozni volt munkatársainkkal.

Köszönet a kirándulás lebonyolítását támogató MH Tartalékképző és Támogató Parancsnokságnak, valamint az MH Légijármű Javító Üzemnek.

Szöveg és fotók: Buza Vince