HNYK

Honvéd nyugíjas Klub - Szabadszállás

Beszámoló a IX. Strázsa TT-ról - Képekben

További képek

Beszámoló a IX. Strázsa TT-ról


Borús kezdés után derűs hangulat a Strázsa túrán Szabadszálláson

Szemerkélő eső várta a túrázókat a IX. Strázsa Honvéd Teljesítménytúra rajtjánál Szabadszálláson a volt laktanyában 2022. április 23-án. Sokakat elriasztott a borongós idő, de ennek ellenére a 98 településről érkezett, több mint 300 túrázó vágott neki a választott 20-30, vagy 40 km-es távnak. Több mint 100-an képviselték a helyi természetkedvelőket, de közel 80-an érkeztek Budapestről és Kecskemétről is.

Vélhetően az időjárás felelős tetszését is elnyerte ez a lelkesedés, mert az eső elállt és dél körül már a nap is kisütött, a homokdombokon pedig a túrázók előnyére vált a korábbi eső, hiszen így „járhatóvá” vált az egyébként mély csúszós homok.

Örömmel állapíthatták meg a rendezők, hogy ez a túra akár katona-nemzedéki találkozónak is beillett, hiszen képviseltették magukat a nyugállományú katonák és határőrök, az aktív hivatásos állomány tagjai, de nagyon sok szerződéses katona is érkezett főleg Bács-Kiskun- és Somogy megyéből. Néhányan „súlymellényben” túráztak készülve a katonai kiképzési foglalkozásokra és volt apa-fia duó is (Sipos Zsolt és Sipos Gergő Kiskunmajsáról), akik még a rajthely visszarendezésében is segédkeztek. Köszönet érte, büszke lehet rájuk a Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis, ahol szolgálnak.

A Honvéd Nyugdíjas Klub Strázsa Túraegyesülete által rendezett túrán visszatért a járvány előtti, megszokott lebonyolítási rend és a pontőrök a kalória- és folyadék pótlás mellett figyelemmel kisérték az áthaladók rajtszámát is.

A leggyorsabbak futva teljesítették a távot:

  • 20 km-en: C. Szabó István és felesége, Paks, 2 óra 31 perc alatt;
  • 30 km-en: Nagyné Balogh Erzsébet, Városföld, 4 óra 19 perc alatt;
  • 40 km-en: Csirke Endre (Szabadszálláson szolgált nyugállományú katona), Szentendre, 5 óra 2 perc alatt.

(A túrázók rajt- és célba érkezési idejét rajtszámonként megtalálod az oldalunkon.)

A rendezvény legfiatalabb túrázói a 8 éves Balázs Dorka és Mira Kecskemétről, valamit Kovács Zoltán Szabadszállásról, a legidősebb a 81 éves Tabajdi József, pedig Kiskunhalasról érkezett. A túrázók átlag életkora 40 év volt.

A szervezők egy a rendezvényre készült kiállítással emlékeztek a jelentős szakmai múltú, 25 éve, 1997-ben felszámolásra került 52. Hunyadi Mátyás javítóezredre. Ebből az alkalomból valamennyi túrázó kézhez kapott egy Horváth Balázs nyugállományú ezredes által összeállított, a helyőrség kiképző központjai történetét feldolgozó szóróanyagot is.

A körülmények ellenére jó hangulatú túra eredményes lebonyolításáért köszönet illeti azt a közel 30 fős csapatot, akik a rendezői feladatokat látták el, de külön köszönet az Egyesület részéről a rendezvény lebonyolítását támogató Atlasz Busz Kft.-nek, a Zero-Feeling Kft-nek, Szabó Imre és Szívós László vállalkozóknak, a Helyi Értéktár Bizottságnak, a helyi GAMESZ csapatának és a József Attila Közösségi Ház közösségének, valamint a Bács-Kiskun megyei Szabadidősport Egyesületnek.

Várunk minden érdeklődőt a következő Strázsa túrákon:

  • Nyári Strázsa, június 11-én (5-10-15 km),
  • Őszi Strázsa, október 1-én (15-25-35 km)
  • Téli Strázsa, december 17-én (10-20 km), a Petőfi bicentenárium jegyében.

Mindhárom túra szerepel a Kiskunsági Barangoló túrasorozatban, valamint az „Ötpróbával Párizsba” rendezvénysorozatban is.

Buza Vince
Strázsa TE


Vissza