HNYK

Honvéd nyugíjas Klub - Szabadszállás

35 éves a Barátok FC. - Képekben

További képek

35 éves a Barátok FC.


    További információk

Találkozót szervezett a Honvéd Nyugdíjas Klub kispályás labdarúgó csapata 2023. szeptember 23-án a klub 35 éve történt alapítása alkalomból.

Van Szabadszálláson egy csapat, a „Barátok FC-szenior kispályás labdarugó csapat”, amely 35 év óta, ha nem is ugyanabban az összeállításban, de még a mai napig is ugyanazon a néven és változatlan mentalitással tartja heti edzéseit és vesz részt különböző versenyeken.

De kik is Barátok FC: A 80-as évek közepén, egy 8-10 főből álló katona társaság alakult ki, ahol közös volt a sport szeretete, a labda iránti megbecsülés és a társaság iránti tisztelet. 1988-ban, a dunavecsei sportcsarnok avatását követően rendeztek a szervezők egy terembajnokságot, ahová meghívták a csapatot is és a névválasztás során egyhangúlag fogadták el a tagok a „Barátok FC” nevet.

A csapaton belül hamar megvalósult a „civil kontrol”, hiszen a katonák mellett már a 80-as évek végétől együtt játszott a vízvezetékszerelő, a pedagógus, a rendőr, az irodai dolgozó, a betanított munkás és a gyermekorvos is. Mára (Szabadszállási helyőrség megszűnését követően) a „civilek” mellett már csak egy-két katona alkotja a játékosállományt. Tekintettel arra, hogy a csapat nem "bejelentett" civil szervezet, így csatlakozott a Szabadszállási Honvéd Nyugdíjas Klubhoz. Így vált a csapat a Honvéd Nyugdíjas Klub „Sport- szakágává".

Az eltelt hosszú időszak alatt természetesen nagyon sok oklevelet, érmet, kupákat és különféle relikviákat gyűjtött a csapat. Egy régóta tervezett elképzelés vált valóra, azzal, hogy a Hunyadi Mátyás Helyőrségi Gyűjteményben berendezésre került a Sport és Turisztikai emlékszoba, mely apropóját a Barátok FC 35 éves évfordulója, valamint a Strázsa Túraegyesület 10 éves évfordulója adta. A kiállítás bemutatja az egyesületek életét és elért eredményeiket. Láthatók az évek során kapott elismerések, oklevelek, díjak, kupák, érmek, a tagok részére készült mezek, pólók. A fentiek mellett az emlékszobában található fotókiállítással, a „Nem csak a pályán BARÁTOK” tablóval próbáltuk bemutatni a klub szellemiségét, melyen ízelítőt láthatunk a Barátok FC. által elvégzett karitatív munkákból: az általános iskolában, a bölcsődében, a sporttelepen, a Mátyás király téri lakótelepen.

A volt és jelenlegi tagok, valamint családtagjaik mintegy 50 fő köszöntését követően emléktárgyat kapott Buza Vince a Barátok FC egyik alapító tagja és Nagy Tibor az elmúlt években végzett kiemelkedő, lelkiismeretes munkája elismeréseként. A találkozó alkalmából készült, jubileumi emblémával díszített pólókat kaptak a rendezvényen jelenlévő csapattagok és hozzátartozóik, valamint a rendezvény támogatói.

Az elhangzott köszöntők, jókívánságok és az emlékszoba megtekintése után a Barátok FC két csapatot alkotva gálamérkőzést játszott, ahol a kezdő rúgást Buza Vince a klub alapító tagja végezte el.

A jó hangulatú mérkőzést követően a megjelentek egy finom ebéd közben beszélték meg a tapasztalatokat és emlékeztek az elmúlt 35 év fontosabb eseményeire.

A találkozó sikeres megrendezésének érdekében köszönet illeti Darabos József polgármestert, Farkas Zoltánt a HNYK elnökét, Bur Jánost a gyűjtemény vezetőjét, Szabó Imrét – a Zöld Ász Vendéglő tulajdonosát, Ozsváth János Bucót – a Háztartási Cikkek Háza tulajdonosát és nem utolsó sorban minden csapattagot, akik segítettek ezt a nagysikerű rendezvényt lebonyolítani.

 

Szabadszállás, 2023.09.23

Nagy András
Barátok FC

Fotók: Nagyné Szabó Mária


Vissza