Az időjárás a túrázók barátja volt
A borúlátó előrejelzések ellenére optimális idő fogadta azokat a túrázókat, akik a korai tavasz révén zöldbe borult Felső Kiskunság értékeinek megismerését választották április 27-én.
A szabadszállási Honvéd Nyugdíjas Klub Strázsa Túraegyesülete XI. alkalommal szervezte meg a Strázsa Honvéd Teljesítménytúrát, mely a helyőrség felszámolásának 20. évfordulójára emlékező programsorozat keretében emléktúraként került megrendezésre. A szervezők a túra körültekintő megszervezése mellett gondot fordítottak a helyőrség korábbi életébe bepillantást engedő alkalmi fotókiállítás berendezésére, de az érdeklődők a túrát követően megtekinthették a jelenlegi helyén 10 éve megnyitott Hunyadi Mátyás Helyőrségi Gyűjtemény egyre gyarapodó kiállítási anyagát és tájékoztatót olvashattak a helyőrségről a túra ellenőrző lapjának hátoldalán is.
Annak ellenére, hogy egyidőben 17 túra-rendezvény került lebonyolításra az országban, a szabadszállási túrára több mint 400-an regisztráltak és az ország 72 települését képviselve 391-en teljesítették is a választott 18-28-38, vagy 46 km-es távot. A túra legfiatalabb résztvevője a hároméves szabadszállási Nagy Sándor József, a legidősebb pedig a 73 éves Daczi Zoltán Kiskunhalasról, aki a 18 km-es távot választotta.
A teljesítménytúra része volt az Ötpróbával Párizsba sorozatnak (annak egyik utolsó pontszerzési lehetősége), a Kiskunsági Barangoló Túrakupa rendezvénysorozatának és egyben az első állomása volt az „Aktív Magyarország” által támogatott „Strázsa túrák a Felső Kiskunságban” túrasorozatnak is.
Összességében elmondhatjuk, hogy ez a rendezvényünk is a „szokásos” módon, rendben lebonyolításra került. Köszönet illeti azt a közel 50 társadalmi munkást, akik az előkészítésben, a lebonyolításban és a helyszínek helyreállításában is részt vettek és köszönet a helyi vállalkozóknak, magánszemélyeknek, akik támogatták az eredményes program szervezést. Nem utolsó sorban köszönet a rendezvény fő támogatójának az Aktív Magyarország Élmény- és Szabadidősport Program 2024 támogatásának mely jelentős pályázati forrás odaítélésével járult hozzá a rendezvény eredményes lebonyolításához.
Találkozzunk 2024. június 1-én a Nyári Strázsa Túrán, ami 5,10,15 km-es, „családbarát” távokkal kerül megrendezésre, melyre előregisztráció esetén a 2014-ben, vagy azt követően és az 1964-ben, vagy azt megelőzően születettek ingyen regisztrálhatnak. Előregisztrálni május 1-től május 26-ig az e-nevezes.hu oldalon lesz lehetőség.
Szöveg: Buza Vince
Fotók: Varga Péter és
Asbóth György