HNYK

Honvéd nyugíjas Klub - Szabadszállás

Az eső sem tántorította el a túrázókat - Képekben

További képek

Az eső sem tántorította el a túrázókat


    A klub naptári terve

XI. alkalommal rendezte meg szeptember 28-án őszi túráját a Honvéd Nyugdíjas Klub Szabadszálláson. A program az Európai Sporthét és a Világ Gyalogló Nap programok keretében, az Ötpróbával Los Angelesbe, az országos CARTOGRAPHIA KUPA, és a megyei Kiskunsági Barangoló Túrakupa versenysorozat részeként került megszervezésre.

A rendezvény, melyre több mint 350-en regisztráltak, a Strázsa-vidék őszi bejárásán túl alkalmat adott a katonai helyőrség 20 éve történt megszüntetésének felidézésére és József Attila születésnapjának közelgő 120 éves évfordulója alkalmából a költő nagyapja csőszházának, a „Dörmögő-ház”-nak a megtekintésére is.

A mostoha időjárási körülmények között, a változó intenzitású, de folyamatos esőben némi felüdülést jelentett az egyik ellenőrző ponton, az Erdei-pihenőben kínált helyben sütött kemencés lángos, de a nyugdíjas klub tagjai minden ellenőrző ponton valamilyen kalória pótló termékkel, gyümölccsel és folyadékkal is kínálták a túrázókat.

A szervezők a katonai pályára irányítás elősegítése érdekében katonai öltözet és felszerelés bemutatót is terveztek a laktanyában berendezett célban, de az árvízi veszélyhelyzet miatt „csak” az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Bács-Kiskun megyei toborzóirodájának munkatársaitól kaphattak tájékoztatást az érdeklődők a „katonai szakma” érdekességeiről, a katonák járandóságairól, az állományviszony létesítésének lehetőségeiről. Érdekes kuriózumként ismerkedhettek a résztvevők a tiszakécskei Varjú Vilmos gyűjteményével, mely a múlt század közepétől a rendszerváltásig terjedő időszak katonai híradástechnikai eszközeiből mutatott be egy válogatást, de lehetőségük volt helyi méhész termékek és a Birkás Borház termékeinek megtekintésére, vásárlására is.

Az eső és a változó irányú szél is okolható azért, hogy sokan (főleg a fiatalabb korosztály tagjai) kényszerültek a túra teljesítésének feladására, de így is közel 280-an érkeztek be a célba, ahol a Zöld Ász Étterem helyben készült, forró bográcsos marhagulyása várta a sportolókat.

A választott túratávok közül a 17 km-t teljesítő legfiatalabb túrázó a szabadszállási 5 éves Balogh Balázs, a legidősebb a Budapestről érkezett 86 éves Richter Ferenc volt. A 30 km-es távot a 14 éves, Érdről érkezett Kertész Bálint és a kisteleki Farkas Keleb teljesítette legfiatalabbként és a szegedi Kis Lajos 81 évesen a legidősebbként.

A rendezvény eredményes lebonyolítását támogatta az „AKTíV Magyarország” program, de köszönet illeti a Honvéd Nyugdíjas Klub több mint 30 önkéntesét is, akik a kellemetlen körülmények ellenére odaadóan és lelkesen segítették a túrázókat, valamint a helyi vállalkozókat (Atlasz Busz Kft., Birkás Csilla, Szabó Imre, Szívós László, Tóth János, és Ozsváth János), Szabadszállás Város Önkormányzatát, a József Attila Közösségi Házat, hogy hozzájárultak a túrarendezvény sikeres megszervezéséhez.

 

Szöveg:   Buza Vince
Fotók: Varga Péter és Tarnóczi Mihály


Vissza