November az elhunytakra emlékezés hónapja. Ennek egyik alkalma 11-e, az Emlékezés Napja, a hozzá kapcsolódó Nemzetközi Gyertyagyújtás.

Száztíz esztendeje jelent meg John McCrae alezredes, katona, orvos és költő A flamand mezőkön más fordításban Flandria mezején c. verse, … amely a későbbiekben az első világégés egyik legnépszerűbb és legtöbbet idézett költeményévé vált. Ebben jelent meg először a vérvörös virág, mint jelkép és ez emelte fel ezt az egyszerű piros virágot a holt seregek emlékszintjére.

„Flandria mezején pipacsok nőnek …” más fordításban „Flandria mezejét ezernyi pipacs festi vörösre …” kezdődik a vers.

Belgium Flamand régiójában zajlott a II. Ypresi-i Csata 1915. április 21. és május 25. között. Itt vetették be először a németek a klorin harcigázt, mellyel a Kanadai Expedíciós Hadtest állásait támadták. A harcigáz bevetésének ellenére a kanadaiak tartani tudták az állásaikat, és 17 nappalon és éjjelen keresztül tartó súlyos harcok bontakoztak ki, ahol szó szerint egyetlen egy percre nem némultak el a fegyverek.

A hosszú harcok teljesen lepusztult, sík területekké változtatták a csatateret, ahol szinte semmi sem maradt meg, azonban a pipacs az igénytelenségének köszönhetően a kevés kivételhez tartozott.

Szimbolikus a jelkép: a virág már a harcok idején is megjelent, körbevéve az elesettek új sírhalmait. Piros színe miatt sok katona úgy vélte, hogy a virág az elesett bajtársai véréből nőtt ki.

Szimbolikus az időpont: ez a Német Birodalommal kötött Compiègne-i fegyverszüneti egyezmény aláírásának napja és életbelépésének órája: 1918. XI. hónap 11. napjának 11. órája.

Magyarország két világégés során szenvedett óriási emberveszteséget véráldozatban, sebesültben, hadifogolyban. Az első világháború a Keleti fronton, Lengyelország területén, Erdélyben és a Balkánon pusztította a magyart valamint az olasz fronton, Doberdónál és az Isonzó folyó völgyében. A második világháború a Don partjánál követelte meg az áldozathozatalt. Összességében százezrek áldozattá válásáról beszélünk.

Miattuk – értük is fontos, a tisztelet, a megbecsülés, az „együtt emlékezés” ezen alkalma, ami egy lehetőség. Lehetőség, hogy „emlékezzünk” és lehetőség, hogy „emlékeztessünk”.

Tesszük ezt azért is, hogy a ma élő nemzedék tagjai közül minél többen érezzék sajátjuknak a csatatereken maradt déd-, ük- és szépapáik sorsát, hogy fontosnak tekintsék felmenőik emlékének az ébrentartását!

Bár az emberiség története szinte végig háborúk története is, mindössze 107 esztendeje tudatosult az értelmetlen nagyságrendű emberveszteség és anyagi kár mértéke s párosult hozzá az áldozatokra való emlékezés szükségessége.

A nagy háború lezárásához vezető fegyverszünettől hosszú volt még az út a trianoni békekötések megkötéséhez. És bár a nagy háborúban elszenvedett veszteségek és megtapasztalt pusztulás hatására – a világ nagy részében testileg nyomorékká vált társadalmak – emlékezni akartak, mindössze egy igen szűk emberöltőnyi nyugalmi időszak köszöntött csak be. Egy olyan rövid békés időszak, mint az emlékezés jelképének, a letépett pipacsnak az élete.

Hajtsunk hát fejet a háborúk katona áldozatai előtt. Emlékezünk tisztelettel azokra, akiket a londoni I. világháborús emlékművön, a Cenotaph-on lévő írás úgy nevez, hogy a dicsőséges halottak.

Szöveg: Horváth Balázs István

Fényképek: Tarnóczi Mihály