A határok átlépése

  Amikor 2011.09.10-én megismertem a teljesítménytúrák világát, és meghallottam, léteznek 100  km-es túrák, és vannak olyan  szabadszállási sportemberek ,akik már teljesítették, sajnos már nem mindenki lakik itt, (Dr Tóth Gyula, Csőke József, ifj. Csőke József).      

   Elképzelhetetlennek tartottam, hogy egyszer én is elérjem ezt a szintet, és most negyedik szabadszállásiként, sikeresen teljesítettem egy ilyen távot. 

  A reggeli indulás elég korán 03 óra 50 perckor volt,  a vasútállomáson vettük fel túratársamat a keceli  Szabó Zsoltot, akivel együtt indultunk teljesíteni a távot,  Kiss József túratársunkkal (aki vállalta a sofőr és logisztikai személy szerepét,  amit ezúton is szeretnék megköszönni) ,és elindultunk Budapest irányába hogy másfél óra múlva már Szárligeten keressük a Közösség házat a rajt-cél helyszínét. 

  Az épületbe belépve Cselenkó József túratárssal találkoztunk, akivel már több túrán együtt szeltük a km-eket, és most is együtt terveztük az indulást, és még két többszörös Iszkiri 100 teljesítő is a csapatunk részét képezte.  A regisztráció kissé zötyögősen indult, de aztán minden helyreállt, és  a rajtnál kapott zsetonnal a kávézó asztalnál álltunk, hogy beválthassuk a reggeli kávénkra.

 Kávénk  elfogyasztása után mivel az itinerünkön  6 órás indulási időpont szerepelt, a parkolóban elővettük a zsákunkat, és nekivágtunk az út első 24,26 km-es körének, amelynek vége ismét a rajt helyszíne lett.  Felkapaszkodtunk a Zuppa-nyeregbe az első EP-hez, majd kis szerelvényigazítás után, indultunk is tovább a  Macska-bükki 2. Ep-hez. Innen is gyorsan tovább haladtunk a Körtvélyesi-kilátóhoz ahol a 3. pecsételő hely következett, és ha már itt voltunk felmásztunk megszemlélni a gyönyörű panorámát.  

  Visszaereszkedtünk a Mária-szakadékhoz, megcsodáltuk a természet erőit,  ahogy hatalmas kövek hevertek a patakmederben, és itt eszembe jutott egy idézet:”Nem legyőzni kell az akadályt – hanem túljutni rajta. A folyó nem áll le vitatkozni az útját álló sziklával, hanem átfolyik rajta, s derűsen rohan a tenger felé. „

  Haladtunk  a közösségi házba, hogy a rajtnál kapott étkezési bont felhasználva szusszanjunk pár percet , egy kis cukrászsütemény elfogyasztása közben, mielőtt elindultunk  a végtelennek tűnő útnak Tata irányába.

  Nekivágtunk a túra második részének, és örömmel nyugtáztuk hogy már csak két számjegyű a hátralevő út, átmentünk az M1-es autópálya alatt, végigsétáltunk Nagyegyházán,12km megtétele után értünk a következő ellenőrző pontra.  Szúróbélyegzés után indultunk, a 2,5 km-re levő  Tornyópuszta Ep irányába.  Itt hot-dog-ot kapott minden túrázó,és következett egy 15km-es szakasz, hogy elérjük a Szent-Péter templom romját, 8-as EP-t, (ahol már szemből érkező visszafelé tartó futókkal találkoztunk), egy kis édesség, ital elfogyasztását követően elkezdtünk leereszkedni a Kálvária stációi mentén  Baj irányába , mosolyogtunk, hogy itt visszafelé lesz még baj. A településre beérve folyadékpótlásként söröztünk egyet és lelki szemeink előtt már láttuk a tatai mozit ahol sajtos pereccel fogadták a megfáradt túrázót, csatlakozott hozzánk logisztikusunk hogy együtt lássuk meg az Öreg-tó gyönyörű  víztükrét, amit már a hold világított meg, és a tó körüli bélyegzőpontokat is letudva visszatérjünk a mozi épületébe egy gyors pecsételésre.

  Táskánk tartalmának feltöltése után megindultunk vissza Szárligetre az utolsó 38km megtételére, de már kezdtük érezni a lábainkban a bennük levő 70km-t.

  A kálvárián feljutástól tartottunk, pedig ez még a megpróbáltatásaink eleje volt, a templom romjánál a 13-as EP-n sós mogyorózást követően nekilódultunk a 15km-es szakasznak, ami sosem akart elfogyni.

  Közben utolért a csapatunk hátra maradt része, és így ismét 5-en értük el a Tornyópuszta EP-t, most nem hot-dog volt a menü, hanem instant levessel melegíthettük a testünket, lelkünket, és mindenféle finom házi sütemény , nápolyi került az asztalra. Ekkor már 91,5 km-nél jártunk, a lábaink a végét érezték, hátunkat húzta a hátizsák, de erőt adott a tudat, hogy csak 16,5 km és beérünk.   

          Neki is vágtunk, de ez a 16,5 km volt az eddigi legkeményebb szakaszunk, nem a terep miatt, hanem a fáradtság, a fájdalmak, amiken túl kellett lépnünk.  Leültünk kb. 5 percre út közben, ami nem szokott velünk megesni, és csak ültünk,itt de erőt vettünk magunkon, és hamar Nagyegyházára értünk. Amin már csak keresztül kellett menni, át az autópálya alatt, innen 4km volt a cél, még egy erős emelkedő, amelynél elkezdett esni a havas eső, de már nem érdekelt semmi, csak mielőbb beérni Szárligetre, és a közösségi házban fogadni a túratársak és a rendezők gratulációit.

   Az oklevél mellé kapott büfé utalványt levásárolva megpihentünk kicsit, de beszélni sem volt erőnk.

  Összegezve a túra jól szervezett, az ellátás különleges.  A gyönyörű tájon, magányos sziklák,és az út mellett nyíló hóvirágok mellett elhaladni, a tatai vár és az Öreg-tó szépségét megcsodálni, minden túrázót csodával tölt el.

Asbóth György