Ebben az évben nagyobb hangsúlyt fektettünk a városban a túra népszerűsítésére, melynek volt is némi eredménye, hiszen az elküldött előnevezésen 20 km-re 9, a 40 km-re 8 név került fel (sajnálatos, hogy a rajtnál csak 14 fő regisztrált).

A meteorológiai előrejelzés szerint 14-16 fokos csúcshőmérsékletre és esetenként szitáló, szemerkélő esőre számíthattunk április 5-én Izsák – Kiskőrös térségében.

Frissen, túrára kiéhezetten, ki autóval, ki autóbusszal érkeztünk meg a start helyszíneire. Helyszíneire, hiszen a 20 km-es táv Kiskőrösről, a 40 km-es táv pedig Izsákról indult.

Izsákon a rajtnál némi zavarodottságot tapasztaltunk (csak egy számítógép üzemelt, információs táblák rossz elhelyezése stb.), melynek eredményeként kissé feltorlódtak a túrázni vágyók, de hamar úrrá lettek a helyzeten és megkaptuk ellenőrző lapjainkat. Gyorsan elvégeztük a start előtti kötelező technikai feladatokat, majd egy „starter-pálinka” elfogyasztását követően útba indultunk Izsák központjából északnyugat felé. Pár kanyar után máris kiértünk a településről, az út laza, homokos talajon, a Kolon-tó irányába vezetett. Nagyon hangulatosak voltak a tó nádasai, a folyamatos madárének, a friss zöld fűvel borított rétek, a rügyező fák... Idilli!

Több mint 9 kilométernyi út (9080 m) után értünk az első ellenőrzőponthoz, de a fene se bánta, mert a Kolon tó vidéke gyönyörű, végig meseszép tájakon, nádasok mentén kanyarog az út! A korábbi években az ellenőrző pontnak helyt adó Bognár-tanya éppen felújítás alatt volt, kerítése és a belső udvar is megújult így az ellenőrzési pontot mintegy 400 m-rel  NY-i irányban a tónál kiépített öbölnél, elég huzatos, de szép helyen állították fel.

Egy pohár frissítő elfogyasztása és az esővédők készenlétbe helyezése, valamint Szép Laci ajándékba kapott távcsövének felszentelését követően, a Kolon tó szép vidékét magunk mögött hagyva folytattuk utunk Soltszentimre felé. Erdős-ligetes szakaszok váltakoztak, egyedül a laza, homokos út volt állandó. A korábbi évekhez képest alig volt „szembe-forgalom” (általában ezen a szakaszon találkoztunk a Kőrösről indult 70 km-esek élbolyával) és a környező tanyák kutyái sem izgatták magukat különösebben a megnövekedett forgalom miatt.

Soltszentimrén a központ átépítése miatt (meg talán az eső miatt is) az ellenőrző pont beköltözött a művelődési ház eresze alá, ahol a pecsételéssel teljesítettük is a túra legszebb részeit, következett egy 3,5 km-es aszfaltos szakasz. Szóval kár ragozni, ez egy nagyon unalmas és mindenféle látnivalótól mentes rész, ráadásul a beton miatt hosszú távon még menni is rossz rajta... Azért túl jutottunk rajta, s utunkat a Csonka-torony felé folytattuk. Derékszögű fordulókkal tarkított úton, váltakozva ligetes erdők és hatalmas szőlőültetvények között haladtunk, s mindenütt csak homok, homok, homok... (Ha nyáron megismételnék ezt a túrát olyan igazán tikkasztó melegben, nyugodtan nevezhetnék Sivatagi 40-nek is, mert a homok adva van! :-) Éppen 20 kilométernél értük el a tájban igazán üde színfoltot jelentő Csonka-tornyot, majd az ellenőrző pont után egy nem túl változatos, de szerencsére nem túl hosszú út vezetett Csengődre. Aki először vett részt a túrán még nem sejtette, hogy ezt a szakaszt bizony még vissza fogja sírni... Csengőd központjából az ellenőrzési pont után a változatosság kedvéért egy laza, homokos úton értük el ismét a vasútvonalat, ahol itiner szerint "kis idő után" elérkeztünk a következő ellenőrzőponthoz. Hát ez a "kis idő" azért nem volt annyira kicsi, merthogy a sínektől 2 méterre, a vasúti töltés mellett haladó, egyes helyeken vasúti töltéskövekkel gyakorlatilag teljesen beborított úton nagyon rosszul lehetett haladni, ráadásul nagyon rossz is volt menni azon az úton! Összesen 3,5 km hosszú volt ez a szakasz, ráadásul amíg ezt megtettük, egyszer egyik, egyszer másik irányba húzott el mellettünk egy-egy vonat, 60-70 Km/h-s sebességgel, s nagyom félremenni nem volt hova, csakhogy még ezzel is fokozzuk az élvezeteket...

A Tabdi vasúti megállónál berendezett ellenőrző ponton elfogyasztottuk a felkínált finom almát, rácsodálkoztunk a lányokat szóval tartó enyhén illuminált tizenéves fiatalokra, majd folytattuk utunkat a töltésen. A töltésről letérve a Szücsi erdőn keresztül vezetett a jelzés és a következő ellenőrző pont után az erdőn át elértük a város szélső házait. Aki nem ismerte a nyomvonalat, az kezdett örülni, hogy már is a városban vagyunk, de csalatkoznia kellett, hiszen a hiányzó kilométereket K-i irányba fordulva, Izsák irányában, a vasúti töltésen áthaladva, homokos utakon értük el az Öreg szőlő nevű ell. pontot. További néhány száz méter után vezetett az utunk az Izsák – Kiskőrös közútra, ahol egy km után az István borházban kaptunk még egy újabb pecsétet az ellenőrző lapra. Ez utóbbi helyen borkóstolóval is várták az érkezőket, ami nagyon jópofa ötlet – már, akinek a túra után nem kellett vezetnie – és a rozé is finom volt.

Folytatva utunkat, a városközpontban, Petőfi szülőházának udvarában értük el az utolsó ellenőrző pontot, majd az erőtartalékokat latba vetve egy újabb kilométer megtétele után jutottunk a Közúti Szakgyűjtemény épületében berendezett célba.

Kis csapatunk igen tisztességesen teljesített, hiszen ugyan nem egyszerre, de a legutoljára beérkezett csapattagunk is másfél órával a 10 órás szintidőn belül teljesítette a távot. A szokásos emléklap, jelvény, csoki átvétele után zsíroskenyérrel, citromos teával, lilahagymával pótoltuk az elvesztegetett kalóriát, majd rendezvén sorainkat, megelégedéssel indultunk haza. A szemerkélő eső ellenére a túrázáshoz kiváló feltételek álltak rendelkezésre és a szervezés is (a reggeli megtorpanást követően) mintaszerű volt.

Köszönet a szervezőknek, jövünk jövőre is.