Az előrejelzésnek megfelelően hűvös, esős indőben indult kis csapatunk 160 km-es autókázásra, hogy időben elindulhassunk a kiszemelt távon. Az út során hol esett-, hol szakadt az eső, ami kissé lombozta reggeli lelkesedésünket. Szóval időben keltünk, így a 7 órai rajtolásra már sikerült is odaérnünk Csesznekre.

A nevezés előtt rövid tanakodás, hogy ebben az időben kinek melyik táv lesz a megfelelő. Végül a csapat ketté vált, volt aki a 18 és volt aki az 50 km-es távnak gyürkőzött neki. Ami a két távban azonos, hogy mindkettő áthalad az Ördög-árkon.

A nevezés után rendeztük a felszerelésünket, elfogyasztottuk az ilyentájt kötelező védőitalt, majd nekivágtunk a távnak. A P+ jelzésen indultunk, de nem is sokat haladtunk rajta, mert egy kis domboldalon átkelve egy kövesúton haladtunk tovább, ami a Z jelzés is volt egyben. Ez volt az a ritka időszak, amikor nem esett, de még csak nem is szemerkélt az eső. Időközben kivilágosodott, és a csendes, párás, néhol ködös tájban csak a túrázók jelentettek valamennyi változást, ahogy haladtunk ki Csesznekről. A várat mögöttünk hagytuk, és el is búcsúztunk tőle, mert várt minket a Kő-árok, amiben haladt utunk. Két oldalról a sziklák övezték utunk, ami eléggé sáros is volt, így lehetett dagasztani rendesen. Az előző napok esőzései megtették a hatását. Így sok helyen, az út szélén kellett haladni, mert így próbáltunk valahol kicsit szilárdabb, kevésbé csúszós részen haladni. Az erdő már a leveleit lehullatta, így ez jelentett némi segítséget, hogy a sötétbarna avar, mint egy kis szőnyeg húzódott végig az úton, már ahol nem taposták már be azt is a sárba az előttünk haladók. De mindent egybevetve nagyon szép helyen haladtunk célunk felé, ami, vagy aki nem volt más, mint a Mikulás, aki az első ellenőrző ponton fogadott minket (4,1 km).

A korábbi évek hagyományainak megfelelően elénekeltük a „ma még nem ittunk semmit” című népi dallamot, amit a Miki szaloncukorral jutalmazott. A sor kicsit feltorlódott mögöttünk, hiszen mindenkinek meg kellett hallgatni a produkcióját. Kaptunk szaloncukrot, valamint a Mikulás kisebb, csokiból készült mását, valamint a menetlevelünkbe is egy pecsétet, és folytathattuk utunk a P+ jelzésre rátérve. Ez az útvonal is hasonlított az előzőhöz, sár és pára. Így jutottunk következő ellenőrző pontunkig, ami a Töbör-hegynél volt (6,5 km).

Utunk a P jelzésen folytatódott, ami szintén szép volt, már ha lehet szépnek nevezni, azt a dagonyát, amiben időnként haladni kellett. Az emelkedőket és a lejtőket így óvatosan közelítette meg az ember, nem beszélve az oldalra lejtő utakról, ahol egy kifordult bokát hamar össze lehet szedni. Az Ördög-árokba érve utunk a Kopasz-domb mellett, a Dudari-patak völgyében kanyargott tovább. Nagyon szép része volt ez az útvonal túránknak, és amikor volt ideje az embernek, a csúszós köveken való átjutás mellett, akkor a tájban is lehetett gyönyörködni kicsit. A mostoha időjárás ellenére most mutatta meg az Ördög-árok az igazi arcát, hiszen a medret csak”mosakodásra” lehetett használni, túrázásra nem. Így utunk azzal telt, hogy a mederoldalban hol fentebb, hol lentebb, kidőlt fákat és sziklákat kerülgetve kerestük az ideális, járható ösvényt. (Persze Murphy törvénye itt is sokszor beigazolódott, amikor elindulva egy irányba, derült ki, hogy zsákutca, vagy a másik irány sokkal egyszerűbb lett volna.) Így jutottunk el az Ördög-gáthoz, aminek tetején volt a következő ellenőrző pontunk. Igen ám, de oda még fel is kellett jutni. Ott kicsit fel is torlódtunk, mert a szikla oldalában elhelyezett vaskampókon, valamint drótkötélbe kapaszkodva kellett a szikla tetejére felmászni. Persze a szikla itt is csúszott rendesen, és a lecsúszás azzal fenyegetett, hogy egy rosz lépést követően az alattunk elterülő, zúgó patakban landoljon az ember. Nyáron ez lehet, hogy még jól is esik, de itt most senki nem akarta ezt kipróbálni. Azért sikerült ezt az akadályt is mindannyiunknak leküzdeni, és sikeresen felmásztunk a sziklára. Persze aki nem érezte magában az erőt, ennek a teljesítéséhez, az egy másik útvonalon, egy meredeken kialakított lépcsőn szintén feljuthatott a tetejére a gátnak (10,7 km).

Utunk továbbra is a P jelzésen haladt, de annak veszélyesnek mondható jellege cseppet sem változott, mert meredek árokparton kellett a patak medréhez lejutni, ami természetesen rendesen csúszott, és a patak völgyében is a sziklákon való átkelés sem a mindennapi rutinhoz tartozott. Végül lassan csak kijutottunk a völgyből, és immár a Z jelzésre rátérve haladtunk vissza a Mikulás felé, mert itt tulajdonképpen egy nagy kört írtunk le, hogy megnézhessük a Bakonynak ezt a szép természeti képződményét, amit magunk után hagytunk. A Mikulást most nem kellett zaklatnunk, hogy pecsétet adjon nekünk a menetlevelünkbe, haladtunk tovább a P+ másik ágán. Egy elkerített, lovak által használt rétet megkerülve felkaptattunk egy domboldalon, átkeltünk a főúton, és egy szántóföld szélén bandukolva jutottunk el következő ellenőrző pontunkhoz, a Gesztenyéshez (16,1 km). Hogy miért gesztenyés, hamarosan megtudtuk, hiszen utunk egy gesztenyés ligeten haladt tovább, a földre lehullott sok kis sündisznóra emlékeztető gesztenyehéj mentén. A fák közül kiérve a P□ mentén folytatódott utunk, ami egy szántóföld szélén haladt. Az út első része nem volt annyira megterhelő, de aztán megcéloztuk a Cuha-hegyet, hogy ott haladjunk el, és erről a leereszkedés a már megszokott sáros, lejtős út mentén vezetett. Megküzdöttünk itt is a sárral, de szerencsére nem történt baj. Így jutottunk el a vasútvonalig, ahol a síneken átjutva értük el az 5. ellenőrző pontot, a Cuha-völgyet  ellenőrző pontunkig (19,8 km).

Innen tovább a Cuha-völgyben haladtunk, ami jól is esett, mert ez egy sík része volt túránknak, de ez sem nélkülözte a sáros, csúszós, bakancsmarasztaló szakaszokat. A vasútvonal mellett, a P jelzésen haladva hagytuk magunk mögött a hegyeket, és jutottunk ki Zirc határába. Útközben nem sok látnivaló volt, ha a leveleiktől megfosztott fákat és a helyenként zúgó csobogással rohanó patak látványát nem vesszük ide. Lassan beértünk Zircre, ahol a Patkó étteremben berendezett ellenőrző és kalória pótló ponton a felkínált finom tea és a szelet pizza elfogyasztása, valamint egyéb kalória-pótlási lehetőségek kihasználása révén minenki új erőre kapott és  folytattuk utunkat  a Pintér hegyi Parkerdőben felvezető „lépcsőn” amelyen szemből sáros víz csordogált lefelé.
Emlegettük is Pintér Jenő sporttársunkat, biztos szóvá tesszük neki a sáros lépcsőt.  A sárban cuppogó bakancsaink hangjával kísérve tudtuk le ezt az etapot melynek végén egy erős lejtőnél Gyula, a megcsúszását követően egy gyönyörűen kivitelezett piruettel folytatta útját és hanyatt esett bele az árokba, és volt, aki a „nadrágféket” vetette be elkerülendő a kora délutáni fürdőzést. Az út viszontagságai nem szegték a csapat kedvét, hangulatunk nem lett rosszabb, végignevettünk az EP-ig. 
Az EP után megindultunk a Hódos-ér partján, a Cuha-patak felé. Az éren több helyen át kellett kelni a patak kövein, ezt kissé nehezítette a sár és a magas vízállás.  Így érkeztünk meg ismét a Cuha-patakhoz, ahol az előzőekben említett módon lehetett volna átkelni de, a patak kövei nem látszottak ki a vízből.
Már több éve teljesítjük ezt a túrát különböző távokon, de ilyen magas vízállással eddig nem találkoztunk, ezért a patak melletti vasúti vágányon tettük meg a 1,5 km távot a Porva-Csesznek vasútállomásnál a turistaháznál berendezett EP-ig. Belépve rögtön forralt borral fogadtak bennünket, (amelyet már Zircen is szívesen fogadtunk volna), itt kissé elidőzve és a túratársakkal nevetgélve jó hangulatban, de vegyes érzelmekkel indultunk tovább Vinye irányába azzal a tudattal, hogy  tudtuk jó pár alkalommal át kell kelnünk az erdei utat keresztező Cuha-patakon. Ez az extrém átkelés utólagos számolgatásunk szerint 5 alkalommal történt meg (de nem biztos), 4 átkelést sikerült megúsznunk a patakmeder oldalán végigmászva. Beérkeztünk Vinyére, ahol már elő kellett vennünk fejlámpáinkat, mert a sötétség beköszöntött.  Vinyéről Zörög-tető ellenőrző pontra felérni (3,7km 225m szintemelkedés) a sötétben, esőben, sárban, erős párában, a turista utat keresztező kidőlt fák, letört faágak között embert próbáló feladat volt. Néha a turistajelzéseket sem láttuk, de egyszer megpillantottunk szemből egy villanó lámpafényt és tudtuk, elértük a csúcson levő EP-t.  Ezután már csak a leereszkedés volt hátra, ugyanolyan körülmények között, mint a felfelé vezető úton, csak egy pár csúszós sziklafelülettel fűszerezve. Így érkeztünk meg az utolsó EP-hez, ami már Csesznek szélén található. Már csak fel kellett másznunk Csesznek széléig és a településen végighaladva, értük el a célt, ahol teával és szendviccsel fogadtak bennünket.   

Ui.: Teljesítettük eddigi legextrémebb túránkat, és legyőztük az elemeket. A kis csapatunk ismét bebizonyította, hogy  bajtársiassággal, egymás segítésével még a legnehezebb helyeken is át tudunk jutni.