|
Nagyüzem volt a június 20-i hétvégén a Szabadszállás és Kunadacs közötti erdőkben. A Szabadszállási Honvéd Nyugdíjas Klub túra szakága három táv kijelölésével készült a meghirdetett Nyári Strázsa túrára. A jelentkezők az igazán kellemes időben a 21, a 15 és az 5 km-es távok közül választhattak, hogy a túra jelmondatának megfelelően „tegyenek néhány lépést az egészségükért”. Közel 90 ember – többségében helyiek, de érkeztek Kecelről, Kecskemétről és Budapestről is – vett részt a rendezvényen és 79-en teljesítették is valamelyik távot. A célban a rendezők egy emléklappal kedveskedtek a túrázóknak a teljesítés igazolásaként, majd jöhetett a finom babgulyás a Tóth-tanya melletti „tölgyes”-ben. (Sok-sok kép és észrevételek a facebook oldalunkon) A klub elnöksége egy emléklap átadásával külön megemlékezett a legfiatalabb (Kling Zea Tara, Budapesti, 1 éves) és legidősebb (Kristóf Károlyné, klubtagunk, 80 éves) részvevőről, valamint a túrázó, ez évben kerek évfordulójukat ünneplő klubtagokról. A rendezők szombaton már rutinosan végezték feladataikat, hiszen 19-én pénteken a Bács-Kiskun megyei közszolgálati dolgozók XIII. alkalommal megrendezett sportnapja keretében ugyan ezeket a pályákat használva szerveztek túrát a közel 50 jelentkező részére. A kétnapos rendezvény sikeres lebonyolítása érdekében nyújtott segítségért köszönet illeti Szabó Imre, Szalontai Bálint, Tóth János vállalkozókat, a Közösségi Ház és a Polgármesteri Hivatal dolgozóit valamint a közvetlen lebonyolításban segédkező hozzátartozókat és barátokat. Találkozzunk az Őszi túrán, szeptember 19-én, mely a következő helyi szervezésű túrája lesz a csapatnak.
|