Január 12-én a II. Világháborús emlékműnél a Himnusz közös eléneklését követően Farkas Zoltán ny. mk. alezredes idézte fel a 74 éve, 1943 januárjában a Don-kanyarban történt tragikus eseményeket.

"1943 január 12-én, hajnalban mínusz 40°C hidegben indított támadást a Vörös Hadsereg a védelembe berendezkedett Magyar Királyi Honvédség 2. Hadserege ellen. A 40. szovjet hadsereg támadása hosszas előkészítés után az urivi és a sztorozsevojei hídfőkből való kitöréssel kezdődött A 2. magyar hadsereg szívósan ellenállt a harckocsikkal támadó szovjet csapatok hatalmas erejű offenzívájának, de a túlerő megtörte az ellenállást és térdre kényszerítette a hősiesen védekező katonáinkat. A védendő arcvonal hossza jóval meghaladta a hadsereg létszáma által indokoltat. Az ekkorra már jelentősen meggyengült hadseregnek (kb. 80-90 ezer volt a harcoló létszám) és mintegy 220 kilométernyi frontot kellett védenie, amelyen két erős szovjet hídfő is volt. Ennek következtében a kiépült magyar védővonal papírvékony volt, tartalékok, mélység nélkül. Hiányoztak az eredményes védekezéshez szükséges (elsősorban páncéltörő) fegyverek. A védővonal gyengesége nem írható azonban kizárólag a rossz felszereltség számlájára. Ilyen hosszú arcvonal merev védelme ilyen létszámú hadsereggel még jól felszerelt csapatok esetén is irreális lett volna. A védelem azon a feltételezésen alapult, hogy a szovjet erőket leköti a Sztálingrádi csata és nem lesznek képesek támadó hadműveletekre. A 2. magyar hadsereg a német Déli Hadseregcsoport alárendeltségébe került" – elevenítette fel a doni események katonai hátterét Farkas Zoltán ny. alezredes a klub elnöke.
"Az orosz tél beköszöntével a hiányosságok egyre súlyosabb problémákat okoztak. A megfelelő mennyiségű és minőségű téli felszerelés hiánya miatt sok volt a fagysérült, a hiányos táplálkozás és fűtés tömeges megbetegedésekhez vezetett. A mínusz 30-40 fokos hideg és a felszerelésbeli hiányosságok harccselekmények nélkül is súlyos veszteségeket eredményeztek.
Az ellátási problémák oka kettős volt. Egyrészt nem kapott a hadsereg a németektől elegendő korszerű harceszközt, másrészt az anyaországból kiszállítandó készletek (pl. téli ruházat, élelem) kijuttatása a túlterhelt vasútvonalak, a szállító kapacitás szűkössége, a partizántámadások miatt lassan történt. 
Január 14-én a scsucsjei hídfőből is kitörtek a szovjet csapatok, ezzel egyidejűleg a hadsereg déli szomszédja, a 8. olasz hadsereg ellen is megindult a támadás, amely gyorsan teret nyert, és az áttörő szovjet csapatok észak felé fordultak, a magyar arcvonal mögé. Január 15-re az arcvonal több darabra szakadt, több alakulatot teljesen bekerítettek Január 17-re a hadsereg már felbomlóban volt. A hadsereg maradékát kb. 100 kilométerre a Dontól nyugatra próbálták összeszedni.
Az újabb kutatások szerint mintegy 130 ezer ember veszett oda. Az elesettek és fogságba esettek pontos számát megállapítani nem lehet, azonban a szovjet csapatok fent említett harcmódja miatt a foglyok száma aránylag csekély volt, ezek nagy részének sorsáról sem sokat tudunk.
Összeszorult szívvel emlékezünk a magyar hadtörténelem legtöbb áldozatot követelő vereségére. Minden halottra és eltűntre, a sebesültekre, a hómezőkön kővé fagyottakra és a hazavergődöttekre, itt, a II. világháború áldozatainak emlékhelyén" – mondta el beszédében a Honvéd Nyugdíjas Klub elnöke.

A beszédet követően dr. Báldy Zoltán, Szabadszállás Város Polgármestere és a Honvéd Nyugdíjas Klub elnöke koszorút helyezett el az emlékműnél.
A megemlékezést a Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai szavalatokkal tették színesebbé, majd a résztvevők a meggyújtott mécsesek lángjai mellett elénekelték a szózatot.