Az Emlékezés Napja

November 11-n, a József Attila Közösségi Ház aulájában a harctéren elesett katonák hősiességét és áldozatát idézte vissza a Honvéd Nyugdíjas Klub, csatlakozva a Nemzetközi Gyertyagyújtási Akcióhoz is.

Horváth Balázs foglalta össze az Emlékezés Napja, a Poppy Day kialakulásának, tartalmának történetét. Elmondta, hogy épp 100 esztendeje vált a pipacs hivatalos jelképpé, bár már előtte is megjelent a megemlékezéseken.

A szimbólumot John McCrae alezredesnek - egy katonatársa, bajtársa temetési szertartását követően megírt – verse, „A flamand mezőkön”, más fordításban a „Flandria mezején”című költemény tette világszerte ismertté.

A Pipacs Napja alkalmára rendezett megemlékezést egy alkotás, a „Pipacs, a holtak vérvirága” című kép bemutatása tette teljessé. Csomák Lászlóné, Cserzsi - szabadszállási textilszobrász - készítette azt Paverpol technikával, a Helyőrségi Gyűjtemény In Memoriam szobájába.

Az alkotás témája a sivár harcmező, a véráztatta csatatér, a katonatemető. Színében a komorság, az aknák felverte kormos föld porának sötétsége és a holtak vérének élénkpirosa a meghatározó. A harcmező ezüstös csillogása felidézheti a nézőben a hóval borított orosz harcterek, jeges mezők fagyosságát, míg a vérvirágok a flamand csataterek túlélőit, a pipacsok rengetegét hozhatják a szemlélő elé.

Bár megfogja, irányítja a tekintetet az átlósan húzódó, a kép kereteiből kinyúló, a síkból kiemelkedő harcárok és mellvéd halomsora, de az alkotást néző szemét mégis egy esendő, de valójában erős jelkép vonzza a kép közepére, az egyszerű katonasír ezüstös, hevenyészet fejfája, s rajta az odavetett rohamsisak a maga élettelenségével.

Jelkép ez, a katonavég jelképe, és a legszentebb áldozat, az életáldozat jelképe. S hogy nem volt egyedi ez a sors, azt a háttér sötét homályába vesző sírmező mutatja.

Farkas Zoltán egyesületi elnök virágcsokorral köszöntötte az alkotót és alkotását.

Ezt követően gyújtották meg az emlékezés tizenegy mécsesét a jelenlévők, és felzengett a „Magyar Takarodó” kürszava.

A rendezvény az első világháborús emlékműnél folytatódott, ahol szónoklat helyett Zilahy Lajos: Katonatemetés című verse hangzott el Horváth Balázs előadásában. Az emlékezők elhelyezték a kegyelet koszorúját az emlékműre és mécsest gyújtottak. Majd koszorút helyeztek al a második világháborús emlékmű katonaáldozatainál is.

szöveg: Horváth Balázs István

fényképek: Fábián Krisztián

 

 

Zilahy Lajos: Katonatemetés

Grabowno mellett, messzi lengyel földön,

Ütközet közben délután

Nagy baj esett egy rekrután.

A földre térdelt, földre hullott rögtön

S hogy ráhajoltak bús, paraszt vigasszal

- Tes'vér, az istenit, mi az,

Fakó vagy, mint a méhviasz, -

Szemet nyitott és szólalt gyenge hanggal:

- Őrmester úr, már vége, nincs tovább...

Én meghalok most, - érezem –

Csak azt az egyet kérdezem,

Hogy temetik a halott katonát?

- A hóttat fiam? Aki meghótt? - Várjál.

Nem egyszerű a sorja annak,

Ha egy halottra ráakadnak!

- Én láttam eccer fenn Szulosszovánál.

Elébb vigyázva szépen megmosdatták

S hogy meglegyen a végtisztesség,

A szegény vitéz árva testét

Nemzeti zászlók selymébe csavarták.

Kerestek néki csendes, drága sírt

Egy vadvirágos, kerek dombon,

- Hej, tes'vér, istenemre mondom,

A híres ezred könnyhullajtva sírt!

Aztán felálltak mind a századok,

A tölgykoporsót vállra vették

S ahogy lassan szekérre tették,

A tisztek is mind kardot vontak ott.

- Be gyönyörű vót ez a bús menet!

Koszorút vittek örökzöldből

És hat szurokfekete csődör

Húzta lassan az ágyúszekeret.

Majd bakacsinba', vont-arany-szoknyába'

Jöttek a tábori papok, -

Három tartott szavallatot,

- Egyik keresztet emelt a jobbjába'.

- Ott vót a sarzsik legnagyobbika –

A sír mellett, a keresztfánál

Levett kalpaggal állt a Császár

S az égre zengett hatvan trombita...

- Na, mi az, tes'vér, nem felelsz?

... Puha

Alkonyfény hullt a tájra

S a sárga tarlón egymagába'

Holtan feküdt egy rongyos rekruta.

Arra ballagott három szanitéc, -

Sok volt a munka, - vállra kapták,

A hantot gyorsan rákaparták

És tovább ment a három szanitéc.