HNYK

Honvéd nyugíjas Klub - Szabadszállás

XII. Téli Strázsa Túra - Képekben

További képek

XII. Téli Strázsa Túra


Téli Strázsa tizenkettedszer
Jól választottak, akik a túrázást és a Biczó Csárda szomszédságában elterülő „Vadas” homokdombos, fenyves erdővel borított területén megrendezett túrarendezvényt választották december 28-án.
A szabadszállási Honvéd Nyugdíjas Klub Strázsa Túraegyesülete immár XII. alkalommal rendezte meg a „Strázsa Túrák a Felső-Kiskunságban” rendezvénysorozat részeként a Téli Strázsa túrát, melyen a 9 és 18 km-es távok közül választhattak a résztvevők. A program része volt az „Ötpróbával Los Angelesbe” és a „Kiskunsági Barangoló” sorozatnak és az „Aktív Magyarország” támogatásával került megrendezésre.
A látogatókat úgy az időjárás, mint a rajtnak helyszínt biztosító Biczó csárda is pazar feltételekkel várta, de a szervezők is igyekeztek megfelelő felkészüléssel, kellő számú munkahely berendezésével csökkenteni a várható nagy létszám miatti tumultust. Az öt regisztrációs pont ellenére azonban az ismét részvételi csúcsot elérő látogatói létszám hamar megtöltötte a csárdát.
Az adatok összesítése során kiderült, hogy több mint 100 településről 851-en regisztráltak a túrára, amit végül 836-an teljesítettek is (404 fő a 9 km-t és 432 fő a 18 km-es távot). A legtöbben (165 fő) Kecskemétről érkeztek, Szabadszállásról 84-en (köztük a nyugdíjas klub ebben az évben alakult Strázsa Gyalogló Klubjának tagjai), Budapestről 75-en választották a Téli Strázsát, de Horvátországot, Zágrábot is képviselte egy túrázó.
A program legidősebb résztvevője a 87 éves Richter Ferenc Budapestről érkezett és a 18 km-t teljesítette, a legfiatalabb túrázó, aki 9 km-t gyalogolt, a szabadszállási 5 éves Sipos Lukács Barnabás volt.
A Felső Kiskunság változatos természeti értékeinek, de a szervezők sikerének is tekinthető, hogy a Téli Strázsa látogatottsága egyre nő és nagyon sokan rendszeres résztvevői a túráknak. Csirke Endre, aki Szentendréről érkezett, már több mint 20 Strázsa túrán vett részt és ez volt az 5. Téli Strázsa, amit teljesített.
"Hivatásos katonaként több éven keresztül Szabadszálláson teljesítettem szolgálatot, ismerem a környéket és 2016 óta rendszeres látogatója vagyok a Strázsa túráknak.
A programok jól előkészítettek, „katonásan” szervezettek, az ellátás színvonala kiemelkedő, méltányos a nevezési díj, barátságosak és vendégszeretők a felkészült rendezők. Hegyvidéken élőként is nagyon szeretem a változatos Alföldi tájat, a homokos útvonalat, beleértve az egyáltalán nem lebecsülendő emelkedők (pl. a Strázsa-hegy, Balogh-hegy) leküzdését is.
A Téli Strázsákon a rajt előtt jólesik a finom forraltbor, az ellenőrzési pontokon a változatos frissítők, jó újra látni a 100 éves fenyőt, de elszomorít a rengeteg kiszáradt fenyőnek a látványa. A Birkás Bor és Pálinkaházban mindig szívesen időzők el egy újabb forraltbor és számos ismerős, barát társaságában."
A rendezvény jó hangulatát megalapozta a kedvező időjárás, a csárda által biztosított kiváló körülmények, de jelentősen hozzájárult a szervezők által biztosított forró tea és forralt bor, valamint a közel három mázsa gyümölcs, különböző édességek és sütemény, amit a gyaloglás során felhasznált kalória pótlására lehetett fogyasztani. Természetesen ezt a kínálatot a regisztrációs díjból, a támogatók és a pályázati forrás segítsége nélkül nem lehetett volna biztosítani. Köszönet a rendezvény befogadásáért a Biczó csárdának, a támogatásért Kovács Lajos, Szabó Imre, Józsa Gábor és Ozsváth János vállalkozóknak, Darabos Józsefnek, a Birkás Bor és Pálinka Háznak, a József Attila Közösségi Háznak, valamint Tarnóczi Mihálynak és Varga Péternek a fotókért.
Külön köszönet a Honvéd Nyugdíjas Klub tagságából és a „civil szakértőkből” verbuválódott közel 30 fő segítőnek, akik szabadidejüket áldozták a rendezvény sikere érdekében.
Eredményes, túrákban gazdag, békés, boldog újévet kívánnak a szervezők valamennyi résztvevőnek és találkozzunk 2026. április 11-én a XIII. Strázsa Honvéd Teljesítménytúrán ahol 18-54 km-ig öt féle távból választhatnak a túrázók.
Fotók: Tarnóczi Mihály és Varga Péter

Vissza