HNYK

Honvéd nyugíjas Klub - Szabadszállás

A gyűjtemény története - Képekben

További képek

A gyűjtemény története


A helyőrség felszámolása és a kezdeti gyűjtemény.
A katonai szervezetek megszüntetése a rendszerváltás idején kezdődött el. A hadrendből utolsóként törölt MH Alföldi Kiképző Központot 2004-ben számolták fel – 2004. augusztus 31-én 9 órakor volt az utolsó zászlólevonás. Az alakulat csapattörténeti emlékszobájának anyaga – amelyet a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakemberei még 1993-ban dolgoztak fel és rendeztek egységes bemutatóvá – a felszámolás során Szabadszállás Város Önkormányzata és a Honvéd Nyugdíjas Klub kezelésébe került.

Válságos időszak és újjászületés. A gyűjteményt először az egykori Helyőrségi Művelődési Otthonban helyezték el, ám az épület fűtésének hiánya és beázásai miatt a kiállított anyag állapota erősen megromlott, ezért 2013 őszén le kellett bontani és ideiglenesen raktározni.

Ekkor Farkas Zoltán nyugállományú alezredes, a Honvéd Nyugdíjas Klub elnöke dr. Báldy Zoltán polgármesterhez fordult, és kérte, hogy a gyűjtemény a laktanya volt parancsnoki épületében kapjon helyet. A kérés meghallgatásra talált, így 2014-ben a klub lelkes tagjai az önkormányzat támogatásával megkezdhették a Hunyadi Mátyás Helyőrségi Gyűjtemény kialakítását. Az alapokat még abban az évben, a X. Szabadszállás Helyőrségi Honvéd Találkozóra (2014. július 11.) berendezték az épület földszintjén.

Folyamatos bővülés. A gyűjtemény az átadást követően is folyamatosan gyarapodott. A XI. Honvéd Találkozóra (2015. július) készült el a légvédelmi rakétaosztály tárlója és a Gépjármű-technikai Tiszthelyettes- és Szakmunkásképző Iskola önálló emlékszobája. 2016 júliusában, a XII. Honvéd Találkozóra pedig a harckocsi dandár önálló emlékszobával gazdagodott – ennek tervezője és fő kivitelezője Horváth Balázs nyugállományú ezredes volt. Dóra Tibor munkáját és gyűjtését dicséri a katonák élet és elhelyezési körülményeit reprezentáló emlékszoba, a folyosón pedig egy monumentális festmény került elhelyezésre

Időközben a Honvéd Nyugdíjas Klub szerény anyagi lehetőségeivel, helyi vállalkozók (Szűcs Attila, Vanyur István, Müller Zoltán) és Szabadszállás Város Önkormányzata támogatásával felújításra került az épület emeleti része, vizes blokkjai és a homlokzat legszükségesebb javítása is megtörtént. Emlékszobát kapott a Helyőrségi Művelődési Otthon, az MH 2067, önálló légvédelmi rakéta osztály (gyönyörű dioráma mutatja be az osztály tüzelőállását).

Az egyesület kispályás labdarúgó csapatának 35. éves évfordulójára egy önálló emlékszobában kerültek elhelyezésre az egyesület sportszakosztályai, a Barátok Fc. és a Strázsa Túraegyesület működésének emlékei.
A volt parancsnoki irodában és annak előterében került kiállításra a Honvéd Nyugdíjas Klub emlékeiből összeállított gyűjtemény és kialakításra került egy a vendégek fogadását, tájékoztatását szolgáló „konferencia terem” is.

Az emeleti szint berendezése, a gyűjtött anyagok rendezése Farkas Zoltán, Horváth Balázs, Holczmann Mihály, Nagy András, Vermes László és Buza Vince munkáját dicséri.

A gyűjtemény ma

A gyűjtemény célja, hogy a volt Szabadszállás Helyőrség egészének, valamint a Magyar Néphadsere, később Magyar Honvédség egykori szabadszállási katonai szervezeteinek tárgyi emlékeit összegyűjtse, megőrizze és a nagyközönség számára bemutassa, valamint otthont adjon a fenntartó nyugdíjas klub történetét bemutató emlékeknek is. A látogatók nemcsak a katonai alakulatok, hanem a város történetébe, az egyesület jelenlegi működésébe is betekintést nyerhetnek, hiszen a honvédség 54 éven át, a nyugdíjas klub pedig 50 éve jelentős szerepet játszott-játszik Szabadszállás életében.

A gyűjtemény bemutatja Szabadszállás értékeit, a sorkatonai szolgálattal kapcsolatos okmányokat, felszerelési tárgyakat, egyenruhákat, továbbá megismerteti a látogatót a csapatzászló 170 éves történetével, számos kiképzési segéd-, és egyéb helyőrségi emlékanyaggal.

A gyűjteményhez tartozik a Mátyás király téri emlékpark is, ahol Hunyadi Mátyás mellszobra, a stilizált békegalamb szénacél obeliszkje, a helyőrség alakulatainak emlékkövei, a Parancsnokok Parkja, haditechnikai eszközök (T-34/85 közepes harckocsi, vegyi- és sugárfelderítő jármű, páncélozott szállító harcjármű), valamint a szabadszállási temetőben lévő kopjafás Honvéd Emlékhely, továbbá a 48’-as Honvéd Emlékmű, és a vasútállomáson a Bem József Emléktábla várja a látogatókat.

A gyűjtemény előzetes bejelentkezéssel tekinthető meg, illetve a honvédtalálkozók alkalmával látogatható.


Vissza