HNYK

Honvéd nyugíjas Klub - Szabadszállás

Bepillantás a gyűjtemény anyagába - Képekben

További képek

Bepillantás a gyűjtemény anyagába


A csapathagyományok ápolásának egyik legfontosabb formája az emlékhelyek, emlékszobák létesítése, ahol az egyes alakulatok a saját, vagy helyőrségük történetének tárgyi emlékeit közszemlére tehetik.

Sajnálatos módon, a korábban felszámolt alakulatokra vonatkozó emlékek zöme elkerült a helyőrségből, sorsuk ismeretlen. Egyedül az utolsóként felszámolt Alföldi Kiképző Központ (és jogelődjei) anyaga maradt meg, és ez adja a gyűjtemény jelenlegi törzsanyagát, de néhány szervezetnek azonban kutatás, adományok stb. révén már sikerült – elsősorban fényképes anyagokból – emléket állítanunk.

A gyűjtemény történetét feldolgozó oldalon már ismertetésre került hogyan került a gyűjtemény a laktanyából, a helyőrségi klubba, majd raktárba és végül a jelenlegi helyére, ahol egy néhány fős lelkes kis csapat és számos alkalmi segítő keze munkája révén 2014-ben, a X. Szabadszállás Helyőrségi Honvéd Találkozó kiemelt eseményeként megnyílt a Hunyadi Mátyás Helyőrségi Gyűjtemény. A gyűjteménynek kezdetben a parancsnoki épület földszintje adott helyet, de ma már az épület valamennyi helysége az egyesület rendelkezésére áll.

Az első terem a „zászlós szoba”, ahol a csapatzászló, a versenymozgalomban elnyert egységzászló és a kiképző zászlóaljak zászlói láthatóak, de a csapatzászló történetével is megismerkedhetnek a látogatók.

A következő termekben az MH Alföldi Kiképző Központ és jogelőd alakulatai emlékeit helyezték el a kiállítás berendezői, de ebben a körben láthatóak Hunyadi Mátyás emléktárgyai (fegyverek, zászló, pajzs) és a tároló szervezetek, valamint az MH 1. számú Csökkentési Hely emlékei és jó néhány kiképzési segédlet is.

A nagyteremben elhelyezett fotóalbumok, kiadványok, fényképek a katonai szervezetek életét és Szabadszállás Város jeles épületeit mutatják be.

A folyosó falain lévő osztálytablók és egy kisterem állít emléket az MN Gépjármű-technikai Tiszthelyettes és Szakmunkásképző Iskolának, majd Gépjármű-technikai Honvéd Szakközépiskolának. Számos osztálytabló és a képzés emlékei nyújtanak segítséget az itt végzett látogatóknak az emlékek felidézésében.

A gyűjtemény fejlesztése során jelentősen bővült az MN 7038 (MN 145. harckocsi ezred, majd önálló harckocsi dandár) anyaga s így egy önálló emlékszoba idézi fel a Magyar Néphadsereg egyik legjelentősebb katonai szervezetének sikereit, mutatja be néhány eszközét, felszerelését.

Dóra Tibor nyugállományú törzszászlós gyűjtő munkáját és kreativitásának eredményét fedezhetjük fel egy a katonai élet mindennapjait bemutató emlékszobában. Az ott elhelyezett eszközök, felszerelések, fotók a valóságnak megfelelően mutatják be hogyan éltek, milyen felszerelést, öltözetet használtak a katonák szolgálatteljesítésük során.

Az emlékek sorát a földszinten az egyenruházati kiállítási rész és a Honvéd Nyugdíjas Klub működésével kapcsolatos egyéb emlékek tárlói zárják.

Az épület emeletének felújításával, belakásával lehetőség nyílt a bemutatott anyagok további bővítésére. Önálló emlékszoba áll az MN 2067 légvédelmi rakéta osztály múltja egy szeletének bemutatására. A nyugdíjas klub egyik tagja, Dorogi Kálmán által vezetett makett szakkör elkészítette az osztály valós tüzelő állását hűen ábrázoló diorámát az alkalmazott eszközök makettjeivel együtt, de bemutatásra kerül az osztály története és néhány eszköze, felszerelése is.

Az épület volt parancsnoki irodájában és annak előterébe tekinthető meg a Honvéd Nyugdíjas Klub történetét, működését bemutató kiállítás, az egyesület zászlója és az egyesületnek adományozott zászlószalagok.

Szintén egy külön terembe kerültek összegyűjtésre a Helyőrségi Művelődési Otthonról, és az Egres Kis Lajos Néptáncegyüttesről szóló anyagok, öltözetek, egyéb emlékek.

A nyugdíjas klub sport szakosztályainak működését, eredményeit, relikviáit mutatja be a Barátok Fc. kispályás labdarúgó csapat 35 éves évfordulója alkalmából megnyitott „sport – túra” emlékszoba, ahol a foci csapat kupái és oklevelei mellett a Strázsa Túraegyesület eredményei és működésének tapasztalatai is bemutatásra kerülnek. Az emlékszobát hamarosan ki kell egészíteni a már közel két éve, igen gazdag programmal működő Strázsa Gyalogló Klub anyagaival.

A múzeum nem befejezett kiállítóhely. Anyaga folyamatosan frissül, jelenleg folyamatban van egy, a helyőrség katonai szervezetei hadtáp, haditechnikai (logisztikai) támogatását feldolgozó anyag összeállítása.


Vissza